Mi okozhat nagyobb gondot egy családnak a 19. században, mint hogy férjhez adja lányait? Hát persze, hogy egy zombiapokalipszis. Hiszen nemcsak az „[á]ltalánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség”, hanem az is, „hogy a zombi, ha belekóstolt az agyvelőbe, okvetlenül még több agyvelőt szomjaz”. Ez utóbbi mondat a 2009-ben megjelent Büszkeség és balítélet meg a zombik című regényben található, de hiába jó poén, háromszáz oldalon keresztül nem tart ki. Azonban, ami nem működik könyvben, az a trashkomédia műfaji kódjait mozgósítva szerethető filmmé szerveződik. Azt mutatja meg, mi történik, ha Jane Austen világába betör a romerói fantázia.
| ||
A kifinomult brit szalonokban a shaolin harcművészetről folyik a diskurzus, anyák féltik lányaikat az eső utáni lovaglástól, mert olyankor fellazul a föld, és előmásznak a zombik, Mr. Darcy James Bondként mutatkozik be („Darcy. Colonel Darcy.”), az öt férj- és zombivadász Bennet lány pedig oly’ kecsesen henteli az élőholtakat, mintha porceláncsészéből kortyolná az ötórai teát. Ez az, ami a regényben nem volt meg: olyan természetességgel dolgozza bele a zombik dúlta Anglia miliőjét az eredeti történetbe, mintha mindig is ott szendergett volna. A románcba iszonyatot, a rettenetbe eleganciát visz, s még egy ártatlan whistparti is vérfürdőbe torkollhat.
| ||
Viszont a két világ találkozásának humorfaktora csak akkor lép életbe, ha néző vágja a Büszkeség és balítélet sztoriját, és némi ismeretekkel rendelkezik a zombifilmek közhelyeiről is.
Magyar felirat: Trashman
