Tévétorrent

Stonewall kövei

Ryan Murphy: Pose

Tévétorrent

A gyűlölet nem vész el, csak átalakul. Könnyű erről elfeledkezni, amikor már Budapesten is tömegrendezvénnyé nőtt a Pride, mamutcégek saját kamionokkal hirdetik, hogy sokszínűek és befogadók (miközben a vállalati kultúrá­ban – a földrajzi fekvés függvényében – virágoznak a burkoltabb-egyenesebb homo-, transz- és egyéb fóbiák), tőlünk nyugatabbra pedig a politikusok is visszatérő vendégei a parádéknak.

Az eddigi csenddel és szemérmes félrenézéssel szemben nyilván örvendetes fejleményként jelenik meg, hogy újfent kiderült, a pénznek nincs szaga (lásd még pink money) és a különböző színű pártok (néhol még a jobbra tendálók is) is szívesen bővítenék szavazóbázisukat az LMBT-közösség tagjaival.

Ötven év szívós aktivizmusának távlatából pedig a házassági egyenlőség is hatalmas eredmény, noha ez még mindig csak a közösség egy kicsi – kiváltságos – szeletének beteljesült óhaja. A sok jó hírtől gyakran nem látszanak a szüleik által megtagadott, hajléktalanként tengődő LMBT-fiatalok, a magas öngyilkossági és HIV-fertőzöttségi ráták, és a tény, hogy a nyomorultak is szeretnek lábbal tapodni a náluk nyomorultabbakon (a fehér melegek a fekete, latino vagy épp roma melegeken, melegek és leszbikusok egymáson, melegek a transzneműeken).

1987 nem volt az LMBT-közösség dicsőséges éve. Javában tombolt a Reagan-féle vaskalapos konzervativizmus, visszahúzódtak a 60-as évek polgárjogi mozgalmai és pusztított az AIDS-járvány. Ezt az évet jelöli ki kiindulópontként Ryan Murphy, Brad Falchuk és Steven Canals sorozata.

A kor embere az ellisi yuppie, a fehér, heteró all-american férfi, aki a kertvárosban él és a nagyvárosban dolgozik. Ő a gazdaság motorja, a férfiszépség megtestesítője, akihez képest mindenki másikként, idegenként jelenik meg. Ez az abszolút, igazi Másik először talán Jennie Livingston parádés Paris Is Burning című dokumentumfilmjében tárult teljes valójában az erre fogékony közönség elé. A New York-i ún. ball scene, ahol többségében fekete és latino meleg férfiak, transzvesztiták és transznemű emberek (bár ők akkor magukat nem így nevezték, hiszen a kifejezés sem létezett) pompás ruhákba be- és átöltözve karikírozták és forgatták ki a hatalom birtokosait. Bahtyin mind a tíz ujját megnyalta volna a 80-as évek „báljait” látva: a résztvevők különböző kategóriákban indultak (úrinő az Ötödik su­gárútról, katonatiszt, Wall Street-i üzletember, Jane Fonda-hívő fitneszkirálynő), ahol a cél a legtökéletesebb illúzió megteremtése volt – azaz a privilegizált helyzet minél élethűbb utánzása (passing). Ezek az események/karneválok szusszanásnyi szabadulást nyújtottak a nyomorból, a megalázottságból, és megteremtették a közösség sajátos hierarchiáját és státusszerzési lehetőségeit.

A Pose szinte enciklopédikus igénnyel tárja elénk a 80-as évek New Yorkját, követve „a lefelé csorgó szar” útját a yuppie-któl a bálok drag queenjeiig. Minden olyan témát érintve, amiről még az LMBT-közösséget egyre inkább felfedező film- és sorozatipar is hallgatni szokott: a prüdéria által megfojtott, elégtelen szexuális felvilágosítást, amelyel pedig visszaszoríthatták volna az AIDS-járványt, az afroamerikai közösség homofóbiáját és a melegközösség rasszizmusát, az egészségügyi rendszert, amely gyakran ma is magára hagyja a HIV-fertőzötteket.

A diszkrét könnyfakasztás és a tanulság szájbarágása nem áll távol a sorozattól, de a szentimentalizmusnak csak alapos építkezés után engednek a készítők. A komótos társadalomrajzolás hagy időt a hatalom és a margóra szorultak közötti izgalmas találkozások ecsetelésére (a vidékről New Yorkba került fekete és meleg táncosfiú a balettelőadáson, a táncstúdiós vizsgaelőadásba csempészett „bálos” vogue-elemek, a jómódú, fehér szeretők, akik ösztönösebben megértik fekete transz szeretőiket, mint a saját közösségük). Tulajdonképpen a Pose és az underground ball scene találkozása is egy ilyen megtermékenyítő összefonódás, hiszen a mainstream hollywoodi történetmesélés érzelmessége, látványosságbűvölete, család- és tehetség-centrikussága mind egybevágnak a bálok miliőjével. A sorozat legmegindítóbb és legpolitikusabb pillanatai épp színes bőrű meleg- és transzközösségek alternatív családépítésének bemutatásából fakadnak – a „házak” (melyek gyakran divattervezőkről és modellekről kapják nevüket) hajlékot és egyfajta „szociális hálót” kínálnak a hajléktalan LMBT-fiataloknak, előrevetítve a későbbi szervezett transznemű és HIV-aktivizmust.

Amerikában sokan befejezettnek, sőt holtnak vélik az LMBT-közösség jogaiért folytatott küzdelmet a házassági egyenlőség törvénybe iktatásával. A Pose a maga konvencionális narrációjával és a Paris Is Burning szertelen dühét életigenlő érzelmességre cserélő modorával igyekszik visszaterelni azokhoz a gyökerekhez, ahonnan az LMBT-mozgalom indult és ahonnan a most megújuló energiáit meríti.

Amikor legközelebb a RuPaul’s Drag Race-t nézzük, ne feledjük, kik voltak a ball scene királynői, és amikor a Pride-ra megyünk, emlékezzünk, hogy Stonewallnál az első követ fekete és latina transz nők vetették a „kékbe öltözött fiúkra”.

Neked ajánljuk

A varacsk alatt

Jane Campion hosszan megpihent legutóbbi rendezése, a 2009-es, Keats életéről szóló Fényes csillag után, azóta csak egy remek krimisorozatot, A tó tükrét láthattuk tőle.

A hiányzó hetes

Milyen kapcsolat van egy széndarab és egy tájkép, vagy a „szabálytalanul” szabályos mértani test és egy karkörzés között? Mire (vagy kire) utal a kiállítás címe? Miért fontos a hetes szám?

Vif

A zseni a polgári életben örök vesztes, akinek talán szüksége is van ezekre a vereségekre. A művészetpszichológia érdekes kérdése lehetne, hogy a vásott romantikus közhelyek közül vajha miért épp ez maradt oly kedves mindmáig a 19. század gyermekded ábrándjait zordan elvető és rendre kifigurázó színházi alkotók számára.

Egy szabad ember

  • Babarczy Eszter

„Egy elkövetkező nemzedéknek, akik remélhetőleg szerencsésebbek és bölcsebbek lesznek, mint mi voltunk”indul a harminc év történetfilozófiai, eszmetörténeti és politikai írásait összegyűjtő kötet. Gyurgyák nem változtatott az eredeti szövegeken, összeállításuk mégis politikai tett: a szerző hitvallást tesz, amelytől az ország sorsának jobbra fordulását várja. Ez a hitvallás egy angolszász típusú konzervativizmusé, amely, mint Gyurgyák maga mondja, elveszített lehetőség volt a magyar történelemben, különösen a rendszerváltás után.

Majd legközelebb

  • Rádai Andrea

Nem sikerült leváltani a féldiktatórikus rendszer kormányát, így a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetését sem tudtuk megakadályozni: nem nyertünk a ProTest – Út a forradalomhoz című színházi társasjátékban. De ez talán mellékes is, mert itt az út volt a fontos, a viták, a közös gondolkodás, a billegés a cselekvés képességének eufóriája és a tehetetlenség letargiája között.

Törvényen kívüli ösztönök

Nyolc afrikai férfi táncos jön ki a színpad elejére. Meztelen testükre húzott fekete öltönyükben felsorakoznak a rámpán, farkasszemet néznek a közönséggel. Kitartóan, sokáig. Miféle szakadékot lép át, vagy nem lép át a tekintetünk? Az ő szemükben lehetne düh, méreg, dac, elég, ha a gyarmatosításra, háborúkra, a menekülthelyzetre gondolunk. De nincs. Csak úgy néznek.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

„Párizsban minden volt”

  • Artner Sisso

A Jel Színház alapítója a vajdasági Magyarkanizsáról indult képzőművészként, s előbb Budapesten, majd Párizsban lett táncos és koreográfus. Legutóbbi darabja, az OMMA kapcsán beszélgettünk, emlékezve az első előadására, a Pekingi kacsára is.

Hozza a kötelezőt

  • Sausic Attila (Berlin)

Németországban megszigorították a járványellenes intézkedéseket. Angela Merkel megjelenésünk napján adja át irodáját a parlament által szerdán megválasztott szociáldemokrata kancellárnak. Olaf Scholz általános oltáskötelezettség bevezetését tervezi. S mennyi szép törekvés és nemes szándék említhető az új kormány programjából!

„Rohadjon szét ott, ahol van!”

A szakértő szerint kisebbek, az építtető szerint megfelelő méretűek a Nagy-Magyarországot bemutató mórahalmi Mini Hungary Park makettépületei. A Szegedi Törvényszéken zajló büntetőper nem azt vizsgálja, mi mekkora, hanem hogy meg akarták-e rövidíteni az államot és az Európai Uniót.

„Innen csak elmenni lehet”

Négyszázszoros ingatlanár-különbség is lehet Budapest belvárosa és például a Békés megyei Kevermes vagy Kötegyán között. Kevermesen jártunk, s mellbevágó szegénységet és pusztulást láttunk.

„Ekkora szakadék máshol nincs”

Mivel elégedetlenek a mai fiatalok, és miért a magyarok a leg­op­ti­mistábbak a visegrádi négyek közül? Mi lehet az oka a politikai hovatartozás szerinti megosztottságnak, és mi az az egy kérdés, amelyben mégis egyetért fideszes és ellenzéki fiatal?