Orbán a Bálna szájában ünnepelt

  • - zsip -
  • 2014. április 7.

Választás 2014

A kormánypárti és ellenzéki eredményváró rendezvények híven mutatták a két tábor közötti különbséget számban, elkötelezettségben, de még az árakban is.

Hogy a Magyar Narancsot és más, a kormányerőkhöz nem húzó sajtóorgánumot nem helyhiány miatt tartott házon kívül választási eredményváróján a Fidesz, az az elutasítás pillanatában is sejthető, a rendezvényre érkezve pedig első látásra világos volt. A közraktárakkal összeépített Bálna háromszintes üvegburkában bőven volt (lett volna) hely a fideszes celebek mellett még újságíróknak is. Ezek a helyek azonban üresen maradtak. A Bálna kívülről láthatóan tátongott. A helyszínen dolgozó külföldi tudósítók a Hír24-nek elmondták, hogy a 140 külföldi tudósítói helyet összesen 70-en foglalják el. Ehhez képest a Fidesz azt kommunikálta, hogy a magyarnarancs.hu mellett a 444.hu, a Cink.hu a Hír24-nek azért nem tudósíthat a rendezvényről, mert külföldi kollégáik elveszik előlük a helyet.

false

 

Fotó: Narancs

Kerényi Imre a vörösboros poharát markolászó Oszter Sándor társaságában a Bálnán kívül jó ideig nézte a közszolgálati televízió és a HírTv ünnepi műsorát. Az Orbán Viktorra váró, színpad mögötti VIP-páholyban Tőkés László figyelte rezzenéstelenül a többezres tömeget, amely azonnal megrohanta a kordont, amint Giró-Szász András a mikrofonokhoz lépett. A szónoklat elmaradt, az egyik külföldi tudósító pedig izgatottan kérdezte, most már Orbán jön-e a színpadra, azonban az eksztázis 22 óra után még jó darabig elmaradt. A fideszes publikum azonban már nem távozott a Bálna előtti színpadhoz telepített kordonoktól, érezni vélte a vezér közelségét.

false

 

Fotó: Narancs

Minden egyes fideszes mandátum – hogy stílszerűek legyünk – egy-egy gól volt az ellenzék kapujában, amit üdvrivalgás köszöntött, a veszni látszó budapesti választókerületek viszont füttyöt kaptak, és a baloldali Kiss Péter, Tóth Csaba, valamint a Csongrád megyei 1. számú választókerületet vezető Szabó Sándor arcképe láttán felhangzott a „rohadék” kiáltás. E kudarcos élményt, a 9-9-re álló budapesti kerületi birkózás fájdalmát azonban a köztévé szerkesztői azonnal orvosolták az egyéni választókerületek országos, narancsos térképének bemutatásával. (A választás nemcsak az urnáknál, a pultoknál is a kormánypártiak felé billent: a fóti kézműves sör a Bálnánál 400 forintba került, míg a Madách téren a kormányváltó erők vert hadainak elhagyott sörpadjainál 450 forintot kértek egy korsó soproniért; az Együtt az Ország 2012-es sparhelten sült lepényeit is jobban vitték, mint az Együtt–PM-es lángost.)

Aztán jött Orbán Viktor és véle a mennyország, ámen.

false

 

Fotó: Narancs

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.