Meglepő fordulat Simonka-ügyben: kipakolt a fegyverhordózója

Kis-Magyarország

„Véleményem szerint MONKA POLITIKAI ÉRTELEMBEN MEGBUKOTT!” – írta hétfőn nem sokkal dél után saját Fb-oldalára félreérthetetlenül Simonka György fideszes parlamenti képviselőre utalva Galló Ferenc pályázatíró, aki korábban a fideszes politikus bizalmi emberének számított.

Minden magyarázat nélkül átadjuk a szót annak a Galló Ferencnek, aki két héttel ezelőtt bejelentette, hogy „ideiglenesen”, 2019. december 31-ig kilép a Fideszből „családi okokra” hivatkozva.

Úgy fest, ezeket a „családi okokat” mostani bejegyzése cáfolja, de mindenképpen árnyalja. Az ügy hátterében az áll, hogy csütörtökön választanak a Fideszen belül Békés megyei választmányi elnököt, amelyre mentelmi joga felfüggesztése és ügyészségi meggyanúsítása ellenére Simonka György is pályázik. Ha nyerne, az sokak szerint a legrosszabb üzenet lenne.

Monka, aki nem Monk

„Volt valaha egy gyerekkori Barátom, nevezzük Őt úgy, hogy MONKA! Túl sok köze nincs a tv-ből ismert MONK felügyelőhöz, legfeljebb annyi, hogy Ő is szinte irtózik az idegen emberekkel való testi érintkezéstől” – kezdődik Galló június 17-i bejegyzése.

Bár egyszer sem írja le Simonka György nevét, a leírtakból egyértelműen kiderül, hogy róla van szó. Felemlegeti például, hogy ennek a bizonyos "Monkának" a legfőbb ügyész kikérte a mentelmi jogát, de azzal, hogy a gyanúsítás ellenére nem mond le, nehéz helyzetbe hozza a Békés megyei Fidesz-szervezetet.

Márpedig ez a leírás csakis egyetlen egy kormánypárti politikusra illik.

Lepracsengő

Galló azzal indokolja a fideszes körökben egyáltalán nem jellemző nyíltságot, hogy az utóbbi időben többen kérdezték tőle, miért "hörög" rá a háta mögött "Monka". A válasz: "elváltak az útjaink, amit még ez év januárjában meg is mondtam Neki face to face. Akkor ezt tudomásul vette, sőt meg is köszönte (...).

Galló úgy látja, miután a legfőbb ügyész kikérte a parlamenttől a mentelmi jogát, "Monka politikai értelemben megbukott". "Önmagában az, hogy ha egy politikust vád alá helyeznek, és gyanúsítottként hallgatnak ki, az olyan, mintha „egy lepracsengő lenne a nyakában”! Akkor azt javasoltam, hogy a bírósági ítéletig mondjon le” – ér egy gondolatfutam végére Galló, aki még nemrégiben Simonka egyik legfőbb bizalmi embere volt pályázatok elkészítésénél.

Galló Ferenc

Galló Ferenc

Fotó: facebook

És ekkor jön az az érv, amit cikkünk elején említettünk. Amellyel Galló korábbi önmagának mond ellent, azaz cáfolja a "családi okot": mivel Monka nem mondott le, "ezért is távoztam 28 év párttagság után (egyelőre még ideiglenesen) a Fideszből, aminek alapítója voltam. (...) mindez még nem indokolná azt a hátam mögötti mocskolódó hadjáratot, amit MONKA folytat ellenem. Miért teszi ezt? MERT NAGYON FÉL TŐLEM!” – fűzi tovább a gondolatait.

Simonka György még mindig akcióban

Simonka György még mindig akcióban

Fotó: Simonka György/Facebook.com

"Útban vagyok"

"Fél azért, mert van egy pár barátom, akik elmondták nekem, hogy bizonyos EFOP pályázatok kapcsán mire kérte/utasította Őket MONKA" - állítja Galló. Ezek szerint még a leghűségesebb támogatói is úgy vélik, a fideszes politikus ténykedése, uniós pénzekhez való viszonya nem lehetett a legszabályosabb, lehet alapja az ügyészségi gyanúsításnak.

Majd kitért a helyi tisztújításra is: „Most csütörtökön (június 20-án) lesz a megyei Fidesz elnökválasztás (megyei választmányi elnökválasztás – a szerk.). (...) Mert pontosan tudja, hogy csütörtökön titkos szavazáson fog eldőlni a sorsa. Foggal, körömmel, ígérgetéssel, fenyegetőzéssel igyekszik újból megválasztatni magát Békés megye legfőbb politikai vezetőjének, és ehhez én útban vagyok” – írja le a fideszes parlamenti képviselővel szembeni helyzetét Galló.

De ki az a Galló?

Galló nem volt mindig ilyen kritikus Simonka Györggyel szemben. Annak idején a Dél-alföldi Regionális Hulladék-gazdálkodási Rendszer (DAREH) kialakításában főszerepet játszott Simonka György embereként.

Ám a rendszer olyan pénzügyi, gazdálkodási igazságtalanságokat mutatott, hogy egyebek között Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármester és a hozzá csatlakozó dél-alföldi településvezetők (köztük sok fideszes is) megbuktatták a Simonka-féle elképzelést, ez egyben Galló Ferenc DAREH-pályafutásának végét is jelentette.

Fideszesek egymás között: Puju János, Simonka György és Zsigó Róbert

Fideszesek egymás között: Puju János, Simonka György és Zsigó Róbert

Fotó: Puju János/Facebook.com

Másrészt cikkírónk 2017 szeptemberében még az Együtt politikusaként nyilatkozója volt az RTL Klub Házon kívül című műsorának, amely a pusztaottlakai "csodának" szeretett volna utánajárni. Vagyis annak, hogy az alig háromszáz lakosú Békés megyei zsákfalu hogy szerez pályázatokon százmilliókat és milliárdokat. Ekkor előbb Puju János dobozi fideszes önkormányzati képviselő, Simonka egyik közeli embere eredt a stáb után és fényképezett bennünket.

Nem sokkal később Galló Ferenc jelent meg Pusztaottlakán és magánlaksértéssel vádolta meg a stábot és cikkírónkat. Majd kihívta a rendőrséget, akik igazoltattak és kihallgattak bennünket. A rendőrség utóbb semmilyen jogsértést nem állapított meg.

Az elmúlt hónapokban a Narancs.hu több tucatszor beszámolt Simonka György ügyeiről, így arról a törvényhozásban felfüggesztették mentelmi jogát, s hogy a Központi Nyomozó Főügyészség súlyos bűncselekmények gyanújával és 1,4 milliárd forintos károkozással meggyanúsította. De beszámoltunk nemrégiben arról is, hogy mindezek ellenére a dél-békési térség polgármesterei kitüntették a fideszes országgyűlési képviselőt.

Figyelmébe ajánljuk