Ha Márki-Zayék győznek, túrógombóc-fesztivál is lesz

Választás 2022

Népzenekar, Szíj Melinda és több szónok után, Charlie előtt lépett színpadra Márki-Zay Péter, aki mellett előválasztási ellenfele is kiállt.

A szabadság ünnepe címen tartott rendezvényt a hódmezővásárhelyi Szent István téren, a katolikus templom közelében felállított sátorban Márki-Zay Péter és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület pénteken délután. A belépőktől védettségi és személyi igazolványt kértek a bejáratnál, és aki bement, a miniszterelnök-jelöltet ábrázoló kampányzászlót, korrupcióellenes kék szalagot kapott. Odabenn sörpadoknál és asztaloknál, fehér műanyag székeken lehetett ülni, illetve kétoldalt állni. Többen MZ/x, illetve "Van remény" feliratú táblát tartottak. Ilyen táblát emelt a magasba időnként szélesen mosolyogva egy fiatal nő, a közönség felé fordulva. A színpadon a kezdés előtt Márki-Zay Péterrel és az őt támogató vásárhelyi személyiségekkel készített rövid interjúkat vetítettek. Többen elkezdtek tapsolni a sátorban, ahogy felvételről meghallották a polgármester hangját. Minderről beugorhatott a jelenlévőknek, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az Egyesült Államokban tanulmányozta az elnökválasztási kampányt. 

Gurzó Ákos, a miniszterelnök-jelölt kommunikációs vezetője és Csirák Dalma sajtóreferens műsorvezető többször is szóba hozta, hogy

a szervezők gyűjtenek az ukrajnai háború menekültjei javára.

A sátor előtt kivetítő és hangosítás is volt, így azok is követhették a rendezvényt, akik kívül maradtak. Volt vendéglátás is: egy Árpád-sávos zászlóval díszített kocsinál például langallót, csikóslángost lehetett venni, teát. Volt dobozos sör is, de az alkohol nem volt jellemző a rendezvényre. A program negyed hatkor kezdődött, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje azonban csak este 8-kor, több szónok és fellépő után állt a mikrofonhoz. Ez a három óra soknak tűnt, főleg az idősebbek és a kisgyerekesek számára. A kezdetben teljesen megtelt sátorból menet közben jó páran, Márki-Zay Péter beszéde után pedig sokan kimentek.

„Ünnepeljük együtt első győzelmünket Márki-Zay Péterrel és vendégeivel!” – hirdette a rendezvényre invitáló röplap, amelyet nem csak Hódmezővásárhelyen dobtak be a postaládákba. A kívülálló talán nem is kapcsolt rögtön, miről lehet szó. Nem arról, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje annyira biztos az április 3-i győzelemben, hogy előre ünnepli.

 
Kezdés előtt. Kampánybusz, kivetítő, sátor, Szent István-szobor és templom
Fotók: A szerző felvétele
 

A szabadság ünnepe emlékezés 2018. február 25-ére, a vásárhelyi időközi önkormányzati választásra, amikor Márki-Zay Péteré lett a polgármesteri tisztség a fideszes fellegvárban. Azért a szabadság ünnepe ez, mert – mint a rendezvény első szónoka, Szabó Ferenc, a Tiszta Vásárhelyért Egyesület elnöke mondta –, sokan a gyűlölet és a félelem időszakaként élték meg a városban a korábbi éveket. Felidézte, hogy amikor házilag elkészített plakátjaikat, amelyek Márki-Zay Pétert ábrázolták, a kampány elején egy este a polgármester-jelöltet támogató emberekkel közösen kiragasztotta a városban, elégedetten ment haza. Hajnalban munkába indulva már azt látta, hogy mindegyik plakátra profi grafikával készített és sokszorosított feliratot ragasztottak keresztben: „hazug”. Ezen nagyon elkeseredett, de mivel párás volt a levegő, a ráragasztott csíkok sok helyen megpöndörödtek, leestek. A Tiszta Vásárhelyért Egyesületnek jó ideig annyi mozgástér jutott, hogy takaríthatta a város közterületeit, de ez a munka is közösséget teremtett.

 
Népzene
 

 „Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje” – ezt énekelte a sátor közönsége, Gyöngyösi Ferenc zenekara játszotta hozzá a dallamot három népzenei blokk után. Szíj Melindáról, a 2010-es Megasztár 3. helyezettjéről pedig kiderült, hogy Márki-Zayjal szimpatizál. Hazafias, határozott üzenetet hordozó dalokat adott elő, az egyikről azt mondta, ezt „Péternek” ajánlja.  Két Koncz Zsuzsa-dal zárta a repertoárt, a Békét és reménységet és a Ha én rózsa volnék. Az Aradi–Varga humorista duó (Mikroszkóp Színpad) első fele, Aradi Tibor megbetegedett, így Varga Ferenc József mellett Orbán Sándor adott elő paródiákat, többek között a jelenlegi miniszterelnök rovására viccelődtek.

„Négy évvel ezelőtt a félelem és az önkény Vásárhelyről Makóra költözött” – ezt Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció makói önkormányzati képviselője mondta, arra célozva, hogy a 2018-as országgyűlési választás után a Fidesz vásárhelyi erős embere, Lázár János országgyűlési képviselő többet kezdett foglalkozni a választókerület másik városával, Makóval, és ennek ott nem mindenki örült. Mucsi az előválasztáson kemény tévévitát folytatott Márki-Zay Péterrel, most viszont eljött, hogy mellette szóljon. Arról beszélt, az ellenzéki összefogás olyan országért dolgozik, ahol nem a párthovatartozás, hanem a tudás határozza meg a boldogulást, és véget vetnek a kiváltságosok uralmának.

Kis Andrea vásárhelyi MSZP-s alpolgármester felidézte, az ő, a jobbikos Dombi-Kiss László és Papp Attila gondolata volt 2017-ben, hogy a választók szándékának megfelelően olyan jelöltet keressenek, aki megfelel a jobb- és a baloldali szavazóknak egyaránt. Azt, hogy Márki-Zay Péter mellé álltak, a pártjaikban nem mindenki támogatta – „saját közösségeinkkel is meg kellett harcolnunk”, így fogalmazott az alpolgármester – de az eredmény az elképzelést igazolta. Péterfi Judit sajtófőnök azt idézte fel, nagy élmény volt számára látni, a vásárhelyi polgármester hogyan nyerte meg az ellenzéki előválasztást, és bízik abban, április 3-án is sikerül győznie. Szabó János alpolgármester – akit úgy mutattak be a műsorvezetők, mint aki, ha minden jól megy, a város következő polgármestere lesz – együttműködést ajánlott a fideszes szavazóknak: ha tényleg azt szeretnék, hogy Márki-Zay Péter menjen el Vásárhelyről, járuljanak hozzá, hogy bejusson április 3-án az Országgyűlésbe.

 
A sátorban
 

Akik Márki-Zay Péter mellett álltak Hódmezővásárhelyen, jellemzően nem hivatásos politikusok, nem kampányszakértők, nem spin-doctorok, hanem kisemberek, de az igazság oszlopai – Molnár Róbert főszervező, Kübekháza polgármestere, az est szemlátomást leggyakorlottabb szónoka méltatta így a színpadra hívott kampánycsapatot. Szóba hozta, hogy amikor először járt Márki-Zayéknál, a család meghívta vacsorázni, túrógombócot ettek. Most abban maradtak, hogy ha sikerül győzni az országgyűlési választáson, rendezni fognak egy nagy túrógombóc-fesztivált.

 
A sátor előtt, a kivetítőnél
 

Amíg a rendezvény fő szónoka, Márki-Zay Péter beszélt, vásárhelyi kampánycsapata és teljes családja mögötte állt a színpadon. Előrebocsátotta, hogy bár ünnepelni gyűltek össze – az időközi választás óta február 25-én mindig megemlékezést tartottak –, de amikor ezt a mostani alkalmat elkezdték szervezni, nem gondolták, hogy háború lesz Ukrajnában. „Emberek halnak meg a magyar határtól mindössze kétszáz kilométerre, magyar fiatalokat soroznak be, bombák hullanak, és amíg mi itt beszélünk, és valóban jogosan örülhetünk annak, hogy ebben az országban van remény, egy másik országból épp menekülnek” – emlékeztetett Márki-Zay Péter. Arra kérte a jelenlévőket, hogy együtt gondoljanak azokra, akik szenvednek, épp csomagolnak, elveszítették valakijüket. Az ukrán színek véletlenül Hódmezővásárhely színei is, Márki-Zay pedig a kék szalag mellett sárgát is viselt, szolidaritását jelezve az ukrajnai emberek, magyarok, ukránok és oroszok iránt, „mert a bombák és a golyók nem válogatnak”.

 
 

Beszéde arról szólt, jó lenne, ha a „vásárhelyi csoda”, amiről korábban senki sem hitte, hogy megtörténhet, most elterjedne az országban. Márki-Zay Péter többször köszönetet mondott a vásárhelyieknek, és kiemelte, erre a rendezvényre hívta a fideszes szavazókat is, mert a tisztességes emberek összefogását szeretnék megteremteni. Hivatkozott egy kutatási eredményre, eszerint 2018-ban helyben „60 százalékos korrupciós kockázatot mértek”, ami korábban volt 80 százalékos is, ez mára 10 százalék alá ment. Sorolta – valószínűleg a Lázár János fémjelezte időszakra utalva –, hogy  a polgármester tud gyalog közlekedni, nem jár repülőgéppel, nincs szüksége kastélyra, az önkormányzat cégének nincs szüksége pálinkafőzdére, és nem kell évente 120 millió reprezentációra, még egy darab számlán 48 milliós repiköltségre sem, mert erre a célra olykor 2 millió is elég, „sőt, nem veszünk barátoktól terrakotta baglyokat sem 2 millió forintért”. Azt a hozzáállást, amely az általa vezetett önkormányzatra jellemző, vásárhelyi modellnek nevezte Márki-Zay Péter, és abban bízik, ez a kultúra érvényesül az egész országban. Ez azzal jár, bármely vállalkozó adhat be pályázatot egy munkára, tényleg a legjobb ajánlat fog nyerni. Ha egy cég munkahelyet teremt, a településtől segítséget kap, és nem kér senki „plusz 30 százalékot zsebbe”. Lehet környezetbarát módon rezsit csökkenteni, mert a vásárhelyi idősek otthona szigetelése után 77 százalékkal csökkent az épület rezsije. A városban ingyenessé tették a helyi buszjáratot, és ez már Baján és Egerben is megtörtént. Rendbe tették a közvilágítást, így nem csak a szó átvitt, hanem a szoros értelmében is felvilágosították a várost. Nem emeltek adókat, eltörölték a magánszemélyek ingatlanadóját, és a sokáig nem nyilvános 10 milliárdos adósságot 5,5 milliárddal csökkentették. Védetté nyilvánítottak egy sor helyi épületet, a Vásárhely melletti fehérjefeldolgozó telep szaga pedig – hetven év küzdelem után, több ezer aláírás, sok tüntetés, feljelentések nyomán – ma már a gyár szűrőberendezésénél állva is elviselhető. Márki-Zay Péter a helyi médiára is büszke, a városi önkormányzat televíziója, internetes lapja és hetilapja beszámol a Fidesz kritikájáról is. Ő pedig, ha Lázár János kiállna vele vitázni, e célból hajlandó lenne elmenni a másik oldal rádiójába is, ahová nem hívják.

 
Márki-Zay Péter a segítői és családja körében mondta el beszédét               
Fotók: A szerző felvétele
 

A szónok azokra az emberekre a legbüszkébb, akik egy évi munkája nyomán mellé álltak, és 2019-ben olyan csapattal indult el az önkormányzati választáson, amelynek képviselő-jelöltjei a 10 egyéni körzetből kilencet megnyertek, és azóta is úgy dolgoznak, hogy a közöst gyarapítják. Büszke arra, hogy az önkéntesség terjed a városban, hogy vállalkozók 10 millió forint értékben újították fel a Hősök terének kútját. A város restauráltatta Tóth Sándor vásárhelyi sofőrnek, a romániai forradalom vásárhelyi áldoztának Avia teherkocsiját, és kiállíttatta az Emlékpontban, ahol szintén adományok révén retrókiállítás nyílt. Hódmezővásárhelyet a kicsik forradalma tette modellértékűvé, az országban ma már nincs olyan ember, aki ne hallotta volna azt a szót, hogy mögcsináltuk – mondta a miniszterelnök-jelölt.  

Beszélt arról is, hogy bár hívő katolikus a családjával együtt, a csodák sokáig elkerülték, vagy nem vette észre őket. Amikor eldöntötte, hogy elindul az időközi választáson, két nappal később elveszítette az állását, és ezzel nehéz időszak kezdődött. A Szent István király templomban, egy misén az egyik lánya és a barátnői gitárkísérettel elénekelték a Nincs más Isten című éneket, és a szöveget hallgatva úgy érezte, hogy a jóisten megfogta a kezét. Meggyőződése, az, hogy idáig eljutott, az emberek és Isten támogatásával sikerülhetett. Emlékeztetett, a jelenlévők nem kiváltságosok, dolgozniuk és fizetniük kell mindenért, elviselik, hogy gyevi bírók vannak az országban:

„de soha ne felejtsék el, önök azok az emberek, akik a magukat kiváltságosnak hívőket a vállukon hordozzák, és ahogy Petőfi is megmondta, azért a víz az úr”.

A miniszterelnök-jelölt a családjával együtt – és azokkal, akik vettek a bejáratnál osztott dalszövegből – elénekelte a Nincs más Isten című dalt. Ezután, egy rövid beállást követően lépett a színpadra Horváth Charlie.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk