Öt különböző pártban "politizált" már Gattyánék gyulai jelöltje

Választás 2022

Egyre több egyéni választókerületben jelentik be indulásukat magukat ellenzékinek hirdető személyek. Felbukkanásuk leginkább az összellenzéki jelöltek dolgát nehezíthetik meg, ám a tapasztalatok alapján csak akkor hajtanak hasznot a Fidesznek, ha sokan próbálkoznak egy-egy körzetben. Két Békés megyei ilyen jelölt portréját rajzoljuk meg.

Kedves Olvasónk!

Ez az írás egy nagyobb anyag részeként a Magyar Narancs 2022. február 24-i számában jelent meg. Most ezt a cikkrészletet ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

„Elengedhetetlennek tartom, hogy megtöltsük a Parlamentet olyan politikusokkal, akik emberségesen, mérsékelten és legfőképp a saját körzetük érdekeit szem előtt tartva alapozzák meg egy új Magyarország jövőjét” – írja a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom színeiben a Békés megyei 1. számú, Békéscsaba központú oevk-ban induló Szegedi Éva. Szavainak hitelét némileg árnyalja, hogy 2014-ben és 2018-ban is egy-egy kamupárt jelöltjeként próbálkozott az országgyűlési választásokon, előbb az ÚDP, utóbb a Családok Pártja színeiben. Sőt 2014-ben Szegedi élettársa, Nagy Zsolt (ÚMP), míg négy éve a testvére, Szegedi Zoltán (SZEM) ugyancsak Békés megye 1. számú választókerületében indult; mindenki minden alkalommal kevesebb voksot kapott, mint az induláshoz szükséges támogatói aláírások száma. A jelölőszervezetek ellen idővel eljárás is indult.

Szegedi Évától a Fidesz–KDNP sem áll nagyon messze: a Facebook-oldalán található fotón Dömötör Csaba államtitkárral és a gyulai körzet kormánypárti parlamenti képviselőjével, Kovács Józseffel együtt látható. Szegedi Éva a Roma Polgárjogi Mozgalom Békés megyei elnökeként is hirdeti magát, de hogy ez milyen tényleges munkát és érdekképviseletet takar, arról kevés információ lelhető fel.

A sokszorosan csalódott, de tenni akaró honpolgár szerepét hozza az igen kacifántos politikai pályafutást felmutató Pomuczné Nagy Ildikó, aki most szintén a Megoldás Mozgalom támogatásával indul. A civilben matematika–fizika szakos középiskolai tanár Pomuczné a „balliberális önkény elleni tiltakozásképpen” a Fidesz 2002-es választási veresége és a 2004. decemberi állampolgársági népszavazás között lépett be a Fideszbe. A gyulai Erkel Ferenc Gimnázium tanára előbb a helyi szervezet oktatási tagozatát, később a nőtagozatát vezette. Okkal számíthatott arra, hogy a helyi gimnázium igazgatói posztjára beadott pályázatát a legnagyobb önkormányzati frakcióval rendelkező Fidesz támogatja – ám nem ez történt. Később úgy tűnt, rendeződik a helyzet: a sarkadi középiskolának lett az igazgatója, ám csak három hónapot maradt, mert összeveszett az ottani fideszes polgármesterrel. Az affér kenyértöréshez vezetett Pomuczné és a gyulai Fidesz-szervezet között is, olyannyira, hogy előbbi 2009-ben levelet írt a helyi pártvezetésnek, és ugyanezt elküldte Orbán Viktor pártelnöknek is. A levélben a „Rákosi-féle diktatúrában bevett sztálinista irányítási gyakorlatról” írt, amelyet megítélése szerint a gyulai pártvezetők a Fidesz nevében követnek el. Ezzel kihúzta a gyufát a helyi fideszeseknél, Orbán pedig nem válaszolt neki.

Nemsokára új igazodási pontot talált magának Pomuczné: a 2009-es EP-választás előtt felvette a kapcsolatot a Jobbikkal, amelynek hamarosan nem csupán tagja lett, de 2010-ben parlamenti képviselőjelöltje is. Mint akkor fogalmazott, a Jobbik „őszinte, radikális programjával tudja összeegyeztetni igazságszerető, megalkuvást nem tűrő természetét”. 2010-ben a három indulóból a harmadik lett. A jobbikos Pomuczné ekkortájt részt vett egy olyan gyulai kerekasztal-beszélgetésen, amelyen mellette Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, a Magyar Nemzeti Arcvonal és a Vér és Becsület szervezetek korábbi aktivistája is ott volt.

MaNcs

 
Pomuczné Nagy Ildikó
Forrás: Facebook 

Többévnyi szünet után 2019-ben találkozunk vele ismét:

a gyulai ellenzéki összefogás munkájába kapcsolódott be, önkormányzati képviselő-jelöltséget vállalt a Márky-Zay-féle MMM és a Momentum színeiben.

Akkor Budapesten dolgozott, ezért helyette gyűjtötték össze az aktivisták az induláshoz szükséges támogatói aláírásokat. Utóbb aztán – a jelölőszervezeteivel nem egyeztetve – bejelentette, hogy polgármesterjelöltként is sorompóba áll, noha az MMM–Momentumnak volt már a városvezetői posztra elfogadott aspiránsa. Megpróbálták visszahívni, de Pomuczné nem lépett vissza. 2019 őszén az önkormányzati körzetében simán veszített.

A 2021-es előválasztás előtt az MSZP gyulai szervezeténél jelentkezett be, s jól mutatja a káderhiányt, hogy a párt támogatta is. Végül a DK-é lett a jelölés joga a Békés megyei 3. számú oevk-ban, ahol Leel-Őssy Gábort indítják. Ez nem szegte Pomuczné kedvét, aki kisvártatva az Új Világ Néppárt színeiben tűnt fel, csakhogy Pálinkás József alakulata végül nem indult az előválasztáson. Ezek után Pomuczné családi okokra hivatkozva visszalépett a jelöltségtől és kijelentette: annyiszor csalódott és annyian támadták, hogy felhagy a politizálással.

A csalódottsága azonban nem volt hosszú életű: ha megszerzi a kellő számú ajánlást, április 3-án a Gattyán-párt jelöltjeként indulhat. Ha szerencséje van a Fideszből egykor haraggal távozott jelöltnek, volt párttársai taktikai okokból besegítenek neki az aláírásgyűjtésbe. (Valamiért úgy sejtjük, szerencséje van.)

További, kamupártok által indított, vagy álellenzéki jelöltekről szóló cikkeinket itt találja:

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot! 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.