Vélemény

Milyen következményekkel járhat az orosz agresszió az Európai Unióra, az Egyesült Államokra és Kínára nézve?

Valamikor a múlt század 90-es éveinek elején találta azt mondani Szirtes András filmrendező, hogy ha egy forintod van, akkor egy forintból kell filmet csinálni.

Egyre halványabb emlék a február 1-jei Putyin–Orbán-találkozó. Leginkább a gigantikus asztal jut az eszünkbe róla, no meg az, hogy Orbán szerényen békemissziónak nevezte moszkvai útját.

Április 3. után sokat hallottuk, hogy Orbán azért nyert, mert ő ért a nép nyelvén – és ezt a „tényt” végre tudomásul kellene vennie az ellenzéknek meg a nem kormánypárti sajtónak –, továbbá hogy túlzott egyszerűsítés mindent a propagandára fogni. Az empatikusabb, hovatovább önmarcangolásra hajlamosabb felszólalók az itt-ott elhangzó „agymosott” jelzőt pedig kifejezetten kikérték az Orbánra szavazó választópolgárok nevében.

Ha a babakocsi kereke beszorul a villamossínek közé, és nem érek vele át a zöldön, mindig a politikusokra gondolok. Őket szeretem a legjobban utálni, hiszen eleve ezért vannak.

Győzelem napi beszédében koholmányokat, képtelen történeteket adott elő az orosz elnök.

A művészet tudatformáló ereje végtelen, végtelenül szerény. A művészek tudatformáló ereje – túl a művészetükön – még szerényebb, s kiszolgáltatott is a rájuk háruló figyelem mértékének. 

Egy hónappal az esemény után dicséretes lendülettel és intellektuális frissességgel folyik az ellenzéki oldalon a választási vereség ún. „feldolgozása”. 

Aki ma újraolvassa az orosz külügyminisztérium által december 17-én közzétett, az Oroszországi Föderáció biztonsági garanciaigényeit felsoroló két dokumentumot, annak nem sok kétsége lehet afelől, hogy az orosz–ukrán háborúval Vlagyimir Putyin Ukrajna mellett a kétpólusú világrend utáni európai biztonsági architektúra normái és intézményei ellen is nyílt támadást indított.

Hérodotosz szerint (4.184) az Atlasz hegységtől tíznapi járóföldre élt az atarantok népe. Az atarantoknak nincs nevük, nem esznek húst és nincsenek álmaik. Hérodotoszt a „történetírás nagy mesemondójának” szokták nevezni, de lehet, hogy ez a mese nem teljesen légből kapott.

Az 1945 óta kirobbant majd’ 300 nemzetközi háborúban nemcsak azt kellett elmondani, hogy erkölcsileg miért volt indokolt vagy szükséges a háborúindítás, hanem azt is, hogy mindez miért volt jogszerű.