Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

A nők városa

Egotrip

Ha a babakocsi kereke beszorul a villamossínek közé, és nem érek vele át a zöldön, mindig a politikusokra gondolok. Őket szeretem a legjobban utálni, hiszen eleve ezért vannak.

Természetesen tudatában vagyok, hogy a Budapesti Liberális Szabadállam területén a mindenkori főpolgármester vállal felelősséget az infrastruktúra állapotáért, és készségesen hibáztatom Demszky Gábort, Tarlós Istvánt és Karácsony Gergelyt; de szoktam gondolni a kormánytagokra is, végül is tizenkettedik éve náluk az abszolút hatalom, és mégiscsak ők szokták hivatásszerűen azt verklizni, hogy csak nyugodtan dőljünk hátra és népesítsük be a körzetet, minden lehetséges segítséget megadnak ehhez.

Aztán vágás, és az ember ott találhatja magát egy bölcsődés korú, de jól táplált, nagy növésű gyerekkel a minibatárban a megújuló Nyugati pályaudvar előtt. Azt látja, hogy me­gint sikerült úgy elhujjantani milliárdokat, hogy a lezárás után újra megnyitott főbejárat három lépcsőfokára egyetlen nyavalyás rámpát sem helyeztek. Lehet kerülni a parkolón át, és valahol biztos van vagy lesz egy lift, de miért ne gördülhetnék be gyerekestől a főbejáraton, mint akárki? Még adót is fizetek. Aztán az is eszembe jut, hogy ha lenne kocsim – mint ahogy nincs, csak babakocsim van –, elszaladnék a barkácsáruházba deszkáért. Kétezer forintnál nem kerülhet többe. Az építkezéseken is olyanon tolják fel a talicskát, s ha kettőt lefektetünk a Nyugati főbejáratának lépcsőjére, az pont olyan jó lesz nekünk babakocsisoknak, meg a kerekesszékeseknek. Persze ha lenne bennem közösségi szellem – ilyenem ugyanúgy nincs, mint személygépjárművem –, akkor valamelyik crowdfunding oldalon gyűjtenék rámpákra, ahogyan pár éve egy apa szervezte meg a gyermekkórházi betegszobákban alvó szülőknek szánt pótágyak finanszírozását.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.