Vélemény

Hétfőn megkezdtük V. Nemzeti Tanévünket. A fülkeforradalmi időszámításunk szerinti eseményt Balog Zoltán, az oktatásért is felelős miniszter celebrálta a tizenegyedik kerületi Ádám Jenő Általános Iskolában, ahol évnyitó beszédet mondott.

A maláj repülőgép lelövése után mindenki elszántnak mutatkozott, értjük ez alatt az ­uniós tagországokat, kivéve, hogy valójában senki nem volt elszánt, hogy miért, arról is sokat írtunk, ki pénzért, ki piacért, ki kényelemből nem volt az.

Az önazonosság magától értetődőségének elvesztése ismerős trauma azok számára, akik nemcsak osztályt, vallást, de országot is váltanak – önként vagy kényszerből, asszimilációjuk reményében, túlélésük érdekében. Másként történik ugyanez mindazokkal, akik saját otthonukban élik és értik meg, hogy immár „minden másképp van”, s rajtuk kívülálló okoknál fogva kényszerülnek önmaguk újraépítésére.

Falus Ferenc visszalép Bokros Lajos javára. Múlt heti szerkesztőségi cikkünkben éppen ezt javasoltuk, és azt is leírtuk, mit nyerhet és mit veszíthet ezzel a lépéssel az ellenzék.

Abban reménykedni, hogy egy újra felálló iraki erő elegendő a megoldáshoz, nem biztos, hogy reális elvárás. A nemzetközi koalíció akkor számíthatna sikerre, ha szárazföldi erői is feltűnnének az ISIS által elfoglalt területen.

Gazdasági sikerek ide vagy oda, ha nem érezzük az országot a sajátunknak, ha a szabadság vészesen lecsökken, kudarcra vagyunk ítélve.

Az élet álom (Pedro Calderón de la Barca) álmaim is cenzúrázom (K. Dezső)

Kérem az olvasót, tegye le az újságot, ragadjon színes ceruzát, A4-es papírt, és raj­zoljon. Ha ember lenne a magyar állam, hogy nézne ki?

Oh, ez egyhetes történet már, kit érdekel, túl vagyunk rajta, nem haltunk bele. Különben is, valami kiskereszt, a legkisebb, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, polgári tagozat, nemcsak augusztus huszadikán, de minden állami és nemzeti ünnepen húszasával-harmincasával hajigálják a csókosok után, tán még apanázs sem jár vele.

Hétfőn tartotta meg Orbán Viktor a külföldre akkreditált magyar nagyköveteknek a szokásos éves miniszterelnöki eligazítást. Orbán a hagymázasra sikeredett tusnádfürdői fölszólamlásához képest – amelyben ideológiai tanácsadója, Tellér Gyula zavaros tantételeit adta elő a liberális demokrácia meghaladásáról – kifejezetten összeszedett beszéddel rukkolt elő.

Olyan embert kellett kinevezni ebbe a pozícióba, akire nem hatnak az érvek, minthogy nem tárgyalni megy, hanem alkudni, mint tette a baltás gyilkos vagy Paks esetében, vagy a kazah és közel-keleti útjai során.

Nagyon mellre szívtam, ahogy liberális oldalról vegzálták Kertész Imrét, amiért átvette a Szent István Rendet, a legmagasabb magyar kitüntetést.

Lakótelepi másfél szobás lakás, nagyszoba. Négyen-öten ülnek körbe, a sejt. Teli hamutartók, félig összegyűrt, üres sörösdobozok között, vastag pulóverben, csukott ablak mellett, a füstöt vágni lehet, orrtőnél gyöngyözik az izzadság. Az ajtó mögött, a félszobában a süket nagymama óbégat, hogy a rohadt kommunisták erre meg arra, aztán lever valamit, hangos csörömpölés, s már az isten erre meg arra jön.

Mint az úthenger, úgy halad előre a Liget Budapest projekt: nemrégiben lezárult a Múzeumi Negyed épületeire kiírt tervpályázat első fordulója, majd nem sokkal ezután nyilvánosságra került egy hatástanulmány a megtérülés lehetőségeiről.