Hegedűs Dániel

Inkább meg se szólalt volna

Orbán Viktor Kazahsztánban

Orbán Viktor figyelemre méltó szónok. A magyar belpolitika diszkurzív keretei között értelmezhető, konfliktuskerülőnek és diplomatikusnak semmiképp nem nevezhető beszédei előtt rendre értetlenül és döbbenten álltak az Európai Unió és az Egyesült Államok politikusai.

Gondoljunk csak a 2013. október 23-i, Moszkvát Brüsszellel azonosító vagy az illiberális államot a mai magyar politikai rendszer nemzetközi brand­jévé emelő tusnádfürdői szövegére. Ám az utóbbi időben mintha minőségi változások jellemeznék Orbán retorikai megnyilatkozásait, kivált diplomáciai kontextusban.

A Putyin-látogatást lezáró, a közös európai energiapolitika racionalitását kétségbe vonó, az orosz fél álláspontját kéretlenül és ízléstelenül támogató, vagy legújabb, áprilisi tréfával felérő asztanai mondatai arra engednek következtetni, hogy új stílust célozva, új logika szerint alakul át a kormányfő retorikai eszköztára. Április 1-jén, hivatalos kazahsztáni látogatásán Orbán így beszélt Karim Maszimov kazah miniszter­elnök oldalán: „Nagy örömmel utazunk Kazahsztánba. Az Európai Unióban politikai értelemben egyenrangú partnerként kezelnek minket, de az eredetünk szerint ott mi idegenek vagyunk. Amikor Brüsszelbe utazunk, nincsenek ott rokonaink. Viszont amikor Kazahsztánba jövünk, itt rokonokat találunk. Eléggé furcsa érzés, hogy az embernek keletre kell utaz­nia, hogy otthon érezze magát.” Személyes találkozójukon aztán Orbán sok sikert kívánt a követ­kező választásokhoz Nurszultan Nazarbajev elnöknek, akit a „stabilitás sarokkövének” minősített.

Mint látható, Orbán kelléktárában a belpolitikai mobilizáció céljaira használható, Európa-ellenes diskurzus mellett egyre inkább ­teret nyer a belpolitikailag majdnem indifferens, külpolitikailag azonban kontraproduktív, szervilis retorika, ráadásul olyan államokkal szemben, melyek politikai rendszerei – a demokratikus alapértékek minősége miatt – e csodálatra nyilvánvalóan nem szolgáltak rá. Nazarbajev 1991 óta el­nökli Kazahsztánt; a független Kazahsztán történetében még egyetlen választás sem felelt meg a nemzetközi demokratikus szten­derdeknek.

 

Azért mondta, mert…

Nehéz megmondani, mi ad okot nagyobb aggodalomra, ha a miniszterelnök tervszerűen, valamely vélt racionalitást követve, vagy spontán módon, afféle elszabadult hajóágyúként rombolja tovább nemcsak a saját, de Magyarország nemzetközi megítélését is. Nem elképzelhetetlen, hogy Orbán új nemzetközi kommuniká­ciós irányvonala mögött tervszerű stratégia húzódik meg, amely a régi struktúrához igazodva mégis csak belpolitikai kontextusban nyeri el az értelmét. Ebben az esetben a Vlagyimir Putyinhoz, Karim Maszimovhoz és Nazarbajev elnökhöz intézett tirádák mögött a Jobbikkal vívott kiéleződő belpolitikai küzdelem áll. A miniszterelnök egyre több elemét veszi át a szélsőjobboldali párt geopolitikai gondolkodásának és külpolitikai retorikájának, hogy elfogadhatóbbnak tűnhessen a Jobbik-szavazók számára. E választás legnagyobb hátulütője, hogy a keményvonalas Jobbik-szavazó turulos, lovas nomádos, szittya-turáni horizontjára belőtt kormányzati kommunikáció keserű poharát ismét csak a magyar diplomáciának kell majd kiürítenie. Mivel ez esetben a politikai költség-haszon számítások nem a külpolitika logikai rendszerében mozognak, nyilvánvalóan értelmetlen lenne a külpolitikai racionalitáson nyugvó érveket szegezni a stratégiával szembe. Ellenben ne lepődjünk meg azon, ha hamarosan rovásírással is ott áll majd a külképviseletek homlokzatán, hogy Magyar Nagykövetség, de azon sem, ha az ISIS jelent­kezik be a Miniszterelnökségen, hogy a sumér–magyar rokonságot alátámasztó megdönthetetlen tárgyi bizonyítékokat találtak Mezopotámiában, viszont némi anyagi és erkölcsi támogatásra számítanának átadásuk fejében.

További magyarázat lehet az is, hogy a Miniszterelnökség, illetve a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium szakértői gárdája szerint a „keleti (déli, globális, akármilyen) nyitás” során ilyen szervilis politikai kommunikációval lehet piacokhoz jutni. A baj az, hogy ez nem pont így van. Piacot ügyes gazdaságdiplomáciával és vonzó termékekkel lehet szerezni. Magyarország erősebb pozíciókat szeretne kiépíteni a feltörekvő piacokon – helyes. Csakhogy a „nyitások” eredményei igen szerények, miközben Magyarország tradicionális külpolitikai kapcsolatrendszerén belül okozott káruk jelentős. Regionális versenytár­saink a piacszerzést gazdaságilag ügyesebben, politikai közeledés és retorikai szervilizmus nélkül hajtják végre.

Természetesen azt a magyarázatot sem lehet feltétlenül kizárni, hogy Orbán száját nem hagyták el a fent idézett mondatok, csak a kazah hírügynökség engedett meg magának holmi ízetlen áprilisi tréfálkozást. Bár ez a magyarázat valószínűtlen, mégsem jelentene nagy újdonságot, csak annyit, hogy Kazahsztán is feliratkozott azon szovjet utódállamok egyre gyarapodó – Azerbajdzsán és a baltás gyilkos nyitotta – listájára, melyek egyszerűen hülyére vették Orbán Viktort és a kormányát. Ez esetben a dolog tanulsága, hogy az ember a külpolitikában is válogassa meg, kivel barátkozik, és ne teremtsen olyan retorikai környezetet, amiben az ilyen, valójában ki nem mondott gondolatok is valószerűen hatnak.

Végezetül nem hagyhatjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy nincs semmilyen racionális megfontolás vagy összeesküvés-elmélet az asztanai kaland hátterében. Egyszerűen csak kicsúsztak ezek a mondatok… Orbán nyilván egyenes ember, aki mostanában az otthontalanság és a meg nem értettség kínjaival küzd; viszont ami a szívén, az a száján. Nem a világvége ez sem. Nem ő lenne az első csörgősipkás bohóc, aki
a „kelet-közép-európai államférfi” jelmezében járja a nagyvilágot. Erős ez a mezőny, az etil-alkohollal működő Miloš Zeman cseh államfő éppúgy nagy nemzetközi rajongótáborral bír, mint a tévé­kamerák előtt tollat csenő elődje, Václav Klaus, aki Kövér Lászlót is több testhosszal verte abban, hogy nem volt hajlandó kitűzetni az unió zászlaját a cseh elnöki palotára. A különbség abból adódik, hogy bár az említett urak is komoly károkat tudnak okozni országuknak, ők mégiscsak alapvetően szimbolikus politikai jogkörökkel rendelkező államfők voltak, akikkel szemben a cseh kormány és a cseh külügyminisztérium a józan racionalitás politikáját igyekezett képviselni. Orbán Viktornak azonban nincs ilyen ellensúlya. Ha ő csörgősipkás bohóc, akkor a teljes magyar államigazgatás kintornázik a talpa alá.

 

Hallgatni olykor arany

Nem szégyen az, ha a politikus is tanul. Erre is láthatunk régió­beli példát. Robert Fico szlovák miniszterelnök európai imázsa a Mečiar vezette HZDS és a Ján Slota nevével fémjelzett Szlovák Nemzeti Párttal közös, első koalíciós kormánya időszakában (2006–2010) nem állt távol attól, ahogy ma Orbánról gondolkodnak a kontinensen. De Fico megértette, hogy minden klubnak van dress code-ja, és arra is rájött, hogy a bajkeverő imázsánál többet hoz a konyhára a komolyan vehető államférfié. Bár ma is problémás lenne makulátlan demokratának nevezni, 2006 óta bejárt fejlődési útja imponáló. Az ukrán krízis során ugyan őt is megkísértette a különutas, oroszbarát álláspont, de szemmel láthatóan megtanulta, hogy hallgatni és figyelni sokszor a legracionálisabb külpolitikai taktika. Orbán visszafelé járja be ugyanezt az utat. A magyar miniszterelnök, aki a belpolitikában annyiszor alkalmazza a nem cselekvés és nem kommunikálás stratégiáját, nemzetközi színpadra lépve zavart amatőrként beszél össze­vissza. Diktátorokkal, „irányított demokráciák” autokrata vezetőivel úgy szokás üzletelni, hogy az ember jól hallhatóan nem utal az országban tapasztalható problémákra és hiányosságokra, nem pedig úgy, hogy egyenesen felmagasztalja a diktátort és országa helyzetét. Orbán, akin 1998 és 2002 között még nem állt teljesen hiteltelenül az államférfi jelmeze, vagy tudatosan, vagy belső pszichológiai fejlődése következtében közönséges politikai bajkeverővé építette le magát a nemzetközi színtéren. Ha a tanácsadói ezt az utat javasolták, ideje újak után néznie. Ha nem ellenezték, akkor is.

Bármi történik vele 2018 után, három évig még ő Magyarország miniszterelnöke. A legelemibb közügy, hol, mikor, kik előtt csinál magából bohócot, és bontja tovább hazánk amúgy is romokban heverő nemzetközi presztízsét. A kormányfő és a magyar külügyi apparátus diplomáciai teljesít­mé­nye egyre inkább sérti és már megengedőleg sem szolgálja Magyarország nemzeti érdekeit.

A szerző politológus, külpolitikai elemző.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.

Szarvashiba

Négy fogorvosi rendelő kialakítására írt ki pályázatot Szarvas önkormányzata 300 millió forint értékben. Az öt jelentkezőből kettőnél meghökkentő azonosságokat észleltek a bírálók. És egyeztek a lakcímek is.