Hegedűs Dániel

Inkább meg se szólalt volna

Orbán Viktor Kazahsztánban

  • Hegedűs Dániel
  • 2015. május 9.

Publicisztika

Orbán Viktor figyelemre méltó szónok. A magyar belpolitika diszkurzív keretei között értelmezhető, konfliktuskerülőnek és diplomatikusnak semmiképp nem nevezhető beszédei előtt rendre értetlenül és döbbenten álltak az Európai Unió és az Egyesült Államok politikusai.

Gondoljunk csak a 2013. október 23-i, Moszkvát Brüsszellel azonosító vagy az illiberális államot a mai magyar politikai rendszer nemzetközi brand­jévé emelő tusnádfürdői szövegére. Ám az utóbbi időben mintha minőségi változások jellemeznék Orbán retorikai megnyilatkozásait, kivált diplomáciai kontextusban.

A Putyin-látogatást lezáró, a közös európai energiapolitika racionalitását kétségbe vonó, az orosz fél álláspontját kéretlenül és ízléstelenül támogató, vagy legújabb, áprilisi tréfával felérő asztanai mondatai arra engednek következtetni, hogy új stílust célozva, új logika szerint alakul át a kormányfő retorikai eszköztára. Április 1-jén, hivatalos kazahsztáni látogatásán Orbán így beszélt Karim Maszimov kazah miniszter­elnök oldalán: „Nagy örömmel utazunk Kazahsztánba. Az Európai Unióban politikai értelemben egyenrangú partnerként kezelnek minket, de az eredetünk szerint ott mi idegenek vagyunk. Amikor Brüsszelbe utazunk, nincsenek ott rokonaink. Viszont amikor Kazahsztánba jövünk, itt rokonokat találunk. Eléggé furcsa érzés, hogy az embernek keletre kell utaz­nia, hogy otthon érezze magát.” Személyes találkozójukon aztán Orbán sok sikert kívánt a követ­kező választásokhoz Nurszultan Nazarbajev elnöknek, akit a „stabilitás sarokkövének” minősített.

Mint látható, Orbán kelléktárában a belpolitikai mobilizáció céljaira használható, Európa-ellenes diskurzus mellett egyre inkább ­teret nyer a belpolitikailag majdnem indifferens, külpolitikailag azonban kontraproduktív, szervilis retorika, ráadásul olyan államokkal szemben, melyek politikai rendszerei – a demokratikus alapértékek minősége miatt – e csodálatra nyilvánvalóan nem szolgáltak rá. Nazarbajev 1991 óta el­nökli Kazahsztánt; a független Kazahsztán történetében még egyetlen választás sem felelt meg a nemzetközi demokratikus szten­derdeknek.

 

Azért mondta, mert…

Nehéz megmondani, mi ad okot nagyobb aggodalomra, ha a miniszterelnök tervszerűen, valamely vélt racionalitást követve, vagy spontán módon, afféle elszabadult hajóágyúként rombolja tovább nemcsak a saját, de Magyarország nemzetközi megítélését is. Nem elképzelhetetlen, hogy Orbán új nemzetközi kommuniká­ciós irányvonala mögött tervszerű stratégia húzódik meg, amely a régi struktúrához igazodva mégis csak belpolitikai kontextusban nyeri el az értelmét. Ebben az esetben a Vlagyimir Putyinhoz, Karim Maszimovhoz és Nazarbajev elnökhöz intézett tirádák mögött a Jobbikkal vívott kiéleződő belpolitikai küzdelem áll. A miniszterelnök egyre több elemét veszi át a szélsőjobboldali párt geopolitikai gondolkodásának és külpolitikai retorikájának, hogy elfogadhatóbbnak tűnhessen a Jobbik-szavazók számára. E választás legnagyobb hátulütője, hogy a keményvonalas Jobbik-szavazó turulos, lovas nomádos, szittya-turáni horizontjára belőtt kormányzati kommunikáció keserű poharát ismét csak a magyar diplomáciának kell majd kiürítenie. Mivel ez esetben a politikai költség-haszon számítások nem a külpolitika logikai rendszerében mozognak, nyilvánvalóan értelmetlen lenne a külpolitikai racionalitáson nyugvó érveket szegezni a stratégiával szembe. Ellenben ne lepődjünk meg azon, ha hamarosan rovásírással is ott áll majd a külképviseletek homlokzatán, hogy Magyar Nagykövetség, de azon sem, ha az ISIS jelent­kezik be a Miniszterelnökségen, hogy a sumér–magyar rokonságot alátámasztó megdönthetetlen tárgyi bizonyítékokat találtak Mezopotámiában, viszont némi anyagi és erkölcsi támogatásra számítanának átadásuk fejében.

További magyarázat lehet az is, hogy a Miniszterelnökség, illetve a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium szakértői gárdája szerint a „keleti (déli, globális, akármilyen) nyitás” során ilyen szervilis politikai kommunikációval lehet piacokhoz jutni. A baj az, hogy ez nem pont így van. Piacot ügyes gazdaságdiplomáciával és vonzó termékekkel lehet szerezni. Magyarország erősebb pozíciókat szeretne kiépíteni a feltörekvő piacokon – helyes. Csakhogy a „nyitások” eredményei igen szerények, miközben Magyarország tradicionális külpolitikai kapcsolatrendszerén belül okozott káruk jelentős. Regionális versenytár­saink a piacszerzést gazdaságilag ügyesebben, politikai közeledés és retorikai szervilizmus nélkül hajtják végre.

Természetesen azt a magyarázatot sem lehet feltétlenül kizárni, hogy Orbán száját nem hagyták el a fent idézett mondatok, csak a kazah hírügynökség engedett meg magának holmi ízetlen áprilisi tréfálkozást. Bár ez a magyarázat valószínűtlen, mégsem jelentene nagy újdonságot, csak annyit, hogy Kazahsztán is feliratkozott azon szovjet utódállamok egyre gyarapodó – Azerbajdzsán és a baltás gyilkos nyitotta – listájára, melyek egyszerűen hülyére vették Orbán Viktort és a kormányát. Ez esetben a dolog tanulsága, hogy az ember a külpolitikában is válogassa meg, kivel barátkozik, és ne teremtsen olyan retorikai környezetet, amiben az ilyen, valójában ki nem mondott gondolatok is valószerűen hatnak.

Végezetül nem hagyhatjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy nincs semmilyen racionális megfontolás vagy összeesküvés-elmélet az asztanai kaland hátterében. Egyszerűen csak kicsúsztak ezek a mondatok… Orbán nyilván egyenes ember, aki mostanában az otthontalanság és a meg nem értettség kínjaival küzd; viszont ami a szívén, az a száján. Nem a világvége ez sem. Nem ő lenne az első csörgősipkás bohóc, aki
a „kelet-közép-európai államférfi” jelmezében járja a nagyvilágot. Erős ez a mezőny, az etil-alkohollal működő Miloš Zeman cseh államfő éppúgy nagy nemzetközi rajongótáborral bír, mint a tévé­kamerák előtt tollat csenő elődje, Václav Klaus, aki Kövér Lászlót is több testhosszal verte abban, hogy nem volt hajlandó kitűzetni az unió zászlaját a cseh elnöki palotára. A különbség abból adódik, hogy bár az említett urak is komoly károkat tudnak okozni országuknak, ők mégiscsak alapvetően szimbolikus politikai jogkörökkel rendelkező államfők voltak, akikkel szemben a cseh kormány és a cseh külügyminisztérium a józan racionalitás politikáját igyekezett képviselni. Orbán Viktornak azonban nincs ilyen ellensúlya. Ha ő csörgősipkás bohóc, akkor a teljes magyar államigazgatás kintornázik a talpa alá.

 

Hallgatni olykor arany

Nem szégyen az, ha a politikus is tanul. Erre is láthatunk régió­beli példát. Robert Fico szlovák miniszterelnök európai imázsa a Mečiar vezette HZDS és a Ján Slota nevével fémjelzett Szlovák Nemzeti Párttal közös, első koalíciós kormánya időszakában (2006–2010) nem állt távol attól, ahogy ma Orbánról gondolkodnak a kontinensen. De Fico megértette, hogy minden klubnak van dress code-ja, és arra is rájött, hogy a bajkeverő imázsánál többet hoz a konyhára a komolyan vehető államférfié. Bár ma is problémás lenne makulátlan demokratának nevezni, 2006 óta bejárt fejlődési útja imponáló. Az ukrán krízis során ugyan őt is megkísértette a különutas, oroszbarát álláspont, de szemmel láthatóan megtanulta, hogy hallgatni és figyelni sokszor a legracionálisabb külpolitikai taktika. Orbán visszafelé járja be ugyanezt az utat. A magyar miniszterelnök, aki a belpolitikában annyiszor alkalmazza a nem cselekvés és nem kommunikálás stratégiáját, nemzetközi színpadra lépve zavart amatőrként beszél össze­vissza. Diktátorokkal, „irányított demokráciák” autokrata vezetőivel úgy szokás üzletelni, hogy az ember jól hallhatóan nem utal az országban tapasztalható problémákra és hiányosságokra, nem pedig úgy, hogy egyenesen felmagasztalja a diktátort és országa helyzetét. Orbán, akin 1998 és 2002 között még nem állt teljesen hiteltelenül az államférfi jelmeze, vagy tudatosan, vagy belső pszichológiai fejlődése következtében közönséges politikai bajkeverővé építette le magát a nemzetközi színtéren. Ha a tanácsadói ezt az utat javasolták, ideje újak után néznie. Ha nem ellenezték, akkor is.

Bármi történik vele 2018 után, három évig még ő Magyarország miniszterelnöke. A legelemibb közügy, hol, mikor, kik előtt csinál magából bohócot, és bontja tovább hazánk amúgy is romokban heverő nemzetközi presztízsét. A kormányfő és a magyar külügyi apparátus diplomáciai teljesít­mé­nye egyre inkább sérti és már megengedőleg sem szolgálja Magyarország nemzeti érdekeit.

A szerző politológus, külpolitikai elemző.

Neked ajánljuk

Dobosviccek

„Srácok, van kedvetek meghallgatni a szerzeményeimet?”, szól az egyik legelcsépeltebb dobosvicc csattanója. A közvélekedés szerint a dobosok tipikusan háttérbe húzódó, nem túl izgalmas figurák, de ahogy Dave Grohl, Phil Collins, Don Henley vagy akár Szikora Róbert példája mutatja, megfelelő tehetséggel és szorgalommal belőlük is lehetnek nagy sztárok. Az elmúlt hetekben két neves angol zenekar dobosa is szólóalbumot jelentetett meg – mindkét lemezre érdemes időt szakítani.

Hordta a jelet

  • - minek -

Mátyás Attila számos zenekaron és zenei korszakon átívelő, lassan négy évtizedes pályafutásában különleges epizód a rövid ideig létező Agnus Dei (Isten báránya) zenekar.

Intimebb invenciók

Bacsó Kristóf legutóbbi szerzői anyaga nem konceptlemez, a szaxofonos nem szokott ilyeneket készíteni. A gondolatok, a képzetek, a keresztutalások sokkal összetettebben bontakoznak ki dallamaiból és témáiból, mint hogy kiragasszon egy képet középre, és a körül motozzon a lemez végéig. Bacsó az irányadó jazzalkotók közé emelkedett a rá jellemző nyugodt, intellektuális megközelítéssel; a saját együttesein kívül elsősorban a Modern Art Orchestra szaxofon szólamvezetőjeként és a Zeneakadémia jazz tanszékének élén.

Dehogy vagyunk egyedül

A vígjáték műfaja lefelé tartó pályájának igencsak a végét járja már, s mint számos híres képviselője, mára elgyengült, fárasztó, és ha mond is valamit, az gyakran kellemetlen vagy csitítgatni való. Elég csak az utóbbi idők tömeggyártott spin-off sorozataira gondolnunk, ha az eredetiek színvonalának revíziójával nem is szívesen zaklatnánk fel magunkat.

Tekintetek tüzében

  • Révész Emese

Czene Márta technikai tudása kivételes, nem sajnálja az időt és a fáradságot a részletek megmunkálására, vékony festékrétegei, kifinomult vonalrajza, kimért kompozíciói a reneszánsz fénykorát és a fotórealizmus legjavát idézik. Önmagában ez vajmi kevés lenne azonban ahhoz, hogy érdekes legyen a kortárs szemlélőnek.

Purcell zongorája

Az 1695-ben elhalálozott Henry Purcellnek természetesen nem volt zongorája, hiszen Bartolomeo Cristofori csak egy évtizeddel később találta fel a zongora ősének tekinthető fortepianót, majd újabb 60–70 évnek kellett eltelnie, amíg ez a hangszer lassan egyeduralkodóvá válva kiszorította billentyűs társait. „Purcell, a zongora poétája” – kommentálta a koncert előtt egy barátom kissé helytelenítő mosollyal Szokolov műsorát, aki a koncert teljes első félidejét az angol mesternek szentelte.

Az az űzött hang

„A csapat a Váladék nevű kocsmában gyűlt össze, hogy levonja a nap tanulságait”, olvassa fel színtelen hangon, hadarva A hosszú nap című tárcanovellájának első mondatát Tar Sándor valamikor 1993-ban. Hova sietett vajon? Vagy inkább honnan menekült? Semmi érzelem nincs a hangjában, és mégis zaklatottnak tűnik, talán a gyorsan eldarált szavak, a szinte fuldokló lélegzetvételei miatt. Hallgatni is felkavaró.

Az élet értelme

Ferdinand von Schirach izgalmas szerző: jogászból lett író, ami a hazánkban is játszott két színdarabján meg is látszik. A Terrort a Katona József Színház mutatta be 2016-ban, az Istent most láthatjuk először. Mindkettő zárt tárgyalás formáját ölti, a Terror a tárgyalóteremben játszódik, s bár az Istenben elhangzik az intelem, hogy „ügyvédnő, nem a bíróságon vagyunk”, és látszólag egy nyílt pódiumbeszélgetésen veszünk részt, valójában teljesen nyilvánvaló, hogy de, most is a bíróságon vagyunk. Ahol mi, nézők vagyunk bírók, és a felsorakoztatott számtalan érvből kell levonnunk a végső következtetést, majd szavaznunk kell arról, hogy támogatjuk-e Kertész Tibort abban, hogy orvosi segítséggel vessen véget az életének.

Korszerűtlen elmélkedések

  • Zelei Dávid

„Valószínűleg nem vagyok regényíró; valószínűleg olyan esszéíró vagyok, akinek regényeket kell írnia, mert esszét írni nem tud”, nyilatkozta egyszer a portugál José Saramago. Magyarul eddig hiányzó regényét, a Festészeti és szépírási kézikönyvet kézbe véve pedig minden eddiginél jobban mögé láthatunk e Nobel-díjasként azért álszerénynek ható kijelentés miértjének.

Körözik Putyint

A Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök és Marija Alekszejevna Lvova-Belova, a gyerekjogok oroszországi elnöki biztosa ellen. Mindkettőjükkel szemben az a megalapozott gyanú merült fel, hogy legkésőbb 2022. február 24-ét követően ők maguk adtak parancsot gyermekek kényszerdeportálására és kényszeradoptálására, illetve nem akadályozták meg alárendeltjei­ket ebben. Ez a nemzetközi jog szerint háborús bűnnek számít.

Mindent és mindenkitől

Megkárosítva érzi magát és feljelentést tervez több olyan orosz állampolgár, aki magyar letelepedési kötvényt vásárolt a VolDan Investments Ltd. nevű közvetítőcégen keresztül.

„Még erős a magyar felhozatal”

Mi a helyzet a Trafóval a Sberbank csődje óta? Visszakapták-e a pénzüket? – kérdeztük az illetékestől. A beszélgetés során szó esett még arculatváltásról, színházi fenntarthatóságról, a független előadóművészek helyzetéről, egyáltalán a magyar kultúra kilátásairól.