Vélemény

Mi lesz, ha a Jobbikot betiltják?

A Fidesz Jobbikkal szembeni leszámolási kísérlete olyan pisztoly, melynek az elkövetkező drámai felvonások egyikén kell majd elsülnie. Nagy kérdés, hogy kit vagy mit sebez meg, s az is, hogy e sebesülés halálos lesz-e.
  • Ara-Kovács Attila
  • 2014. június 22.

A kém bejött

Kovács Béla - jobbikos EP-képviselő - mentelmi jogának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész, mivel a gyanú szerint az oroszoknak kémkedik. Azóta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága zárt ülést tartott az ügyben, ahol állítólag kiderült: a vádat minden kétséget kizáróan bizonyító felvételek vannak a nyomozó szervek birtokában. Igaz, ezeket a bizottság tagjai nem látták - és e felvételeket azonmód titkosították is 2043-ig -, de azért mind a kormánypárti, mind a nem jobbikos ellenzéki képviselőket meggyőzték a vád megalapozottságáról.

Szakértő vagy sarlatán?

Gyakori helyzet: olyasmiről, egyszerre szak- és közügyről van szó a tévében, a rádióban vagy egy hetilapban, amihez nem konyít a nyájas olvasó. Halbiológusnak inflációról, dramaturgnak invazív akácfákról, topológusnak nyelvművelésről magyaráz a szakértőnek kikiáltott úr vagy hölgy.

Jól kijövök, ha bemegyek

EP-választási plakátjain üzen az újrázó Fidesz-KDNP-pártszövetség Brüsszelnek: tiszteletet a magyaroknak! Pedig nehezen arathattak volna győzelmet a most zárult kormányciklusban bőségesen áradó uniós pénzek nélkül, amelyek a látványos infrastrukturális beruházások megvalósítása mellett sok hazai vállalkozás túlélését is segítették, és az agrárnépességet is kiszámítható (földalapú és vidékfejlesztési) támogatásokhoz juttatták.

Ellenünk

"Az a baj minálunk, hogy a politikusok túl sokat vitatkoznak." Na, ki mondta ezt? A kisnyugdíjas nagymamucikánk a piacon, amikor összefutott régi barátnőjével, és az időjárás kitárgyalásán végre túljutván az egyetemesebb, össznemzeti problémák megoldásának szentelhették a figyelmüket? Nem, nem ő mondta. Mert akkor az idézet úgy kezdődne, hogy "Tudod, Böbém..."

Ellenük

Orbán Viktor a múlt héten Németországban járt, a WDR közszolgálati tévéadó által rendezett Európa Fórumon szólalt fel és ünnepelte saját magát, többes szám első személyben, politikáját afféle lángcsóvaként emelve magasba Európa előtt: kereszténység, munka, család. Semmi olyasmi nem hangzott el, amiről itthoni közönsége ne hallott volna jó párszor - de ezt elismeréssel mondjuk, nem volt kettős beszéd, ami jó a magyar fülnek, az jó a németnek is, tanuljanak ők is valódi konzervativizmust! És tudják meg ők is, hogy pusztulásra vannak ítélve, ha nem követik a sikerreceptet.

A három fiú – A holokauszt és a családom

Bekeretezett, beüvegezett fotó áll az asztalomon. Lekerekített sarkú paszpartu veszi körül, a hátán papírborító és fólia, körben gondosan, légmentesen leragasztva. Nem porosodik a kép, állja az időt. Éveken át lógott a falon egy másik lakásban, meleg színű faliszőnyeg egyik tartószögén, hasonlóan bekeretezett, beüvegezett, más fényképek társaságában, egy fiókos írószekrény fölött, melyben családi relikviákat őrzök.
  • Szántó T. Gábor
  • 2014. június 8.

Lesül a fejünkről a bőr

Sneider Tamás volt parlamenti bizottsági elnök, korábban tévészékház-felgyújtási konzulens, azelőtt szubkulturális főosztályvezető, még azelőttebb cigányrugdalási előadó országgyűlési alelnökké választása kétségkívül jelentős politikai innováció, az out of the box gondolkodás príma példája, engedjék meg, hogy röviden méltassuk mi azt.

Párhuzamos előadások: Roger Scruton és Jürgen Habermas

2013. május 24-én Roger Scruton előadást tartott az MTA székházának dísztermében. A hallgatóság nagyrészt disztingvált urakból és hölgyekből, az Akadémia legénységéből és prominens jobboldali politikusokból állt. Az előadás elején belépett és szinte leghátul helyet foglalt a magyar miniszterelnök is.
  • Balázs Zoltán
  • 2014. június 5.

Béta

A görög ábécé második betűjének van egy speciális közgazdaságtani jelentése is. Ezzel a betűvel jelölik az úgynevezett szisztematikus kockázat értékét. Ez magyarázza meg, hogy miért ér ugyanaz a munka Hegyeshalmon innen sokkal kevesebbet, mint néhány kilométerrel odébb, Nickelsdorfban akkor is, ha a hegyeshalmi bolt eladója vagy az ottani iskola tanára pontosan ugyanolyan szakképzett ember, mint nickelsdorfi kollégája, és pontosan ugyanolyan becsületesen végzi pontosan ugyanazt a munkát.
  • Mérő László
  • 2014. június 3.