Vélemény

Sajó László: Öt és feles

Magyarul, amikor nem jár a metró éjszaka, csak olyan emberek vannak a Blaha aluljáróban, akik nem azért vannak ott, mert át szeretnének kelni, mert azt megteszik a zebrán, hanem mert valamit ott csinálnak. És azok általában nem olyan dolgok, amiket a közterületeken látni szeretnénk, és nemcsak hajléktalanságra gondolok, hanem éppen ma is elhangzott a szakbizottsági ülésen, hogy különböző drogos bandák vették birtokba a Kálvin téri aluljárót éjszaka, tehát vannak problémák.               

(Vitézy Dávid)

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.

  • Kardos András
  • 2024. december 11.

Prés alatt

Az év elején kezdte meg működését az új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT), amely a 2018 és 2024 közötti, Magyarországon szokatlanul karakán és a függetlenségért harcokat vállaló testületet váltotta fel.

  • Fleck Zoltán
  • 2024. december 11.

Államtitkár úr kakaskodik

Amit Menczer Tamás művelt, az maga az orbánizmus. Az a mérhetetlenül alja tempó, mely szerint a dolgokat úgy kell megoldani, hogy odamegyek és majd jól le­ugatlak.