Vélemény

Aleksandar Vučić és Hashim Thaçi, Szerbia és Koszovó elnöke alkut kötne a közös határok megváltoztatásáról. Csakhogy ez a megegyezés kizárólag Vučić és Thaçi önös céljait szolgálná. Az elképzelés kockára tesz minden pozitív eredményt, amit az elmúlt húsz évben sikerült felmutatni, és a Balkánt végképp a szervezett bűnözés, a korrupció és a kívülről szított vallási konfliktusok terepeként betonozná be. Mindez nyilvánvaló fenyegetés az Európai Unió és az Egyesült Államok nemzetbiztonságára, s megjósolhatatlan következményekkel jár a helyi nemzetekre és belső ügyeikre is.

Donald Trump idén januártól 30 százalékos vámot vetett ki a napelemekre és a mosógépekre, márciusban pedig az Egyesült Államokba importált acélipari termékek kaptak 25, az alumíniumtermékek pedig 10 százalékos tarifát. Nem sokkal ezután Washington 50 milliárd dollárnyi kínai termékre szabott ki vámot. A célba vett országok sem hagyták annyiban: ők is tarifákat emeltek, pár napja pedig újabb amerikai lépésekről kaptunk hírt.

Az ukrán kormány eddig is jól tudta, hogy legalább százezer ukrajnai magyar felvette a magyar állampolgárságot – de szemet hunyt felette. Az ukránok olykor szankciókkal fenyegették meg a kettős állampolgárokat, de végül sosem történt semmi. Így volt kényelmes.

A magyar kormányzatot elítélő Sargentini-jelentés elfogadását az Európai Parlament kétharmados többséghez kötötte. De miért épp kétharmadhoz? S egyáltalán: miért szükséges valamely döntés elfogadásához a szavazásra jogosultak vagy a szavazáson részt vevők kétharmadának a voksa? (Külön kérdés, hogy kik is a „szavazáson részt vevők”: az összes fizikailag jelen levő képviselő? A valamilyen gombot nyomók, beleértve a „tartózkodom” gombot is? Vagy csak azok, akik igennel vagy nemmel szavaznak? Bár éppen erre, a különböző törvényhozásokban különbözőképp szabályozott részletkérdésre akaszkodott rá kínjában a magyar kormánypropaganda, ezzel most nem foglalkozom.)

Ha van tankönyvi (és persze szó szerinti) esete a címbe citált formulának, akkor azt kedden reggel Jávor Benedek EP-képviselő Facebook-bejegyzése produkálta. Jávor ugyanis érzékelhető megindultsággal arról ír, hogy bedobták kővel fővárosi irodájának az ablakát, és e köztörvényes cselekedetet arra vezeti vissza, hogy Orbán Viktor és társainak bűnös politikája ezt hozza ki a társadalom egy részéből.

A klímaváltozás kedvezőtlen, ráadásul nehezen felmérhető hatásai a következő években teljesednek ki – állítja az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) legfrissebb, kifejezetten a politikai döntéshozóknak készített összefoglalója. A testület azt vette végig, hogy az ipari forradalom 18. századi kezdetétől számított, globálisan „csupán” 1,5 Celsius fokos átlaghőmérséklet-emelkedés mennyire vágná haza azt a gazdasági, társadalmi és ökológiai környezetet, amelyben technikai civilizációnk szárba szökkent.

„Gül Baba eszmei örökségének ápolásával az a feladat is jár, hogy a következő nemzedékeknek is megőrizzék a türbét” – bár ezt a mondatot a török elnök mondta, attól még nem könnyű értelmet találni benne. Elvégre Gül, a muszlim szerzetes, nevezett dervis mégiscsak hódítóként érkezett Magyarországra, hovatovább sikeres hódítóként, olyannyira, hogy a dzsámivá (dzsámivá!!!) alakított budai Nagyboldogasszony-templomban tartott hálaadó istentiszteleten érte a halál. Melyik lehet a térítéssel és janicsárok toborzásával foglalkozó, és a szúfizmus, az iszlám misztikus irányzatába merült Baba szellemi örökségének az a része, amit a magyar is szívesen ápolna?

Ott még nem tart az önkényt elvben utáló magyarok erkölcsi tartása, hogy a kicsit sáros embereket se szeresse.

Napjaink Magyarországán kapásból harsány igennel válaszolhatunk az alcímben megfogalmazott kérdésre. De szükségszerű-e, hogy kultúrharc terepe legyen az építészet? A válasz erre már nem olyan magától értetődő.

Folytatódik Demeter Márta kormányzati befenyítése az Orbán gyerekre vonatkozó írásbeli kérdése miatt, kormánypárti politikusok már a Magyar Narancsra is hivatkoznak ennek érdekében. Nem kellene.

Az elmúlt hét nagy kormányzati sikere, hogy úgymond hazugságon kapták Demeter Márta LMP-képviselőt (akit közben pártja társelnökévé is választottak), valamint a komplett szabad sajtót. Az utóbbiból természetesen egy szó nem igaz (elegendő ehhez csak a magyarnarancs.hu vonatkozó posztjait elolvasni), Demeter Márta „hazudozásához” pedig lenne néhány megjegyzésünk.

Ne bántsd a magyart, mert a magyar az olyan, hogy nem hagyja magát. Tűr, tűr, jóval tovább, mint az rendes helyeken elvárható lenne, a magyarnak akár fát is lehet vágni a hátán, de egyszer felhagy a tűréssel, s odacsap, ahova köll. S ahogy köll, vagy majdnem, ahogy köll (Orthografie und Grammatik habe ich nicht verbessert. De ne rohanjunk ennyire előre.)

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének őrkutyái éberek voltak, és ennek eredményeként elbocsátották a Századvég című folyóirat főszerkesztőjét majd szerkesztőségét, a lapot kiadó kormányközeli Századvég Alapítvány pedig közölte, hogy az új feladat „a kormány irányvonalának támogatása lesz”. Ezek után lemondott a szerkesztőbizottság körülbelül fele.