Vélemény

Boldogult Torgyán József a kilencvenes évek közepén, már a Bokros-csomag után, amikor a tőle megszokottnál is jobban belehergelte magát a hülyeségbe, egy országgyűlési fölszólalásában arról értekezett, hogy valamiért (a pontos indokolásra már nem emlékszünk) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének minimálbérért kellene dolgozni.

Bírósági reform alakjában kapna az alkotmányos jogállam e napokban újabb pofont Lengyelországban. Bár július 24-én, hétfő reggel Andrzej Duda köztársasági elnök váratlanul megvétózta a kormány terveinek megfelelően elfogadott törvényeket, ez nem von le a próbálkozás értékéből, csupán azt jelzi, hogy a lengyel államfő – magyar kollégájával ellentétben – ellenzéki tüntetések és komoly európai politikai tiltakozás esetén hajlandó ellenállni a kormány nyers erejének.

A BKK online jegy- és bérletárusító platformjának két héttel ezelőtti debütálása óta jószerivel naponta kerül elő újabb és újabb bizonyíték arra, hogy az informatikai rendszer ezer sebből vérzik, és hogy nagy valószínűséggel legjobb esetben is félkész munkáról van itt szó.

Az a legszebb, amikor a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor soros rendezvénye előtt azzal jön a sajtó nagy része, hogy na, milyen nagy bejelentést tesz majd ott Orbán Viktor?

Senki a világon ne érezze magát bűnösnek azért, mert hisz a tudományban, és gyereket szeretne.

Közben a legfiatalabb generáció életét is megkeserítik.

A magunk részéről elég régen jártunk már a 8888. számú Italboltban (későbbi nevén: Mennyiségi borozó), de a nyakunkat tesszük rá, hogy ezt a történetet először H. Kovács Géza mesélte el a mondott műintézetben körülötte lábatlankodóknak.

Az a pár szó, amit Orbán a Benjamin Netanjahuval közös keddi fellépésén (sajtótájékoztatónak azért ne nevezzük) mondott a magyar állam felelősségéről a holokausztban, ha nem is volt túl sok, tartalmát tekintve többé-kevésbé rendben van. „…Magyarország kormánya egy korábbi időszakban hibát, sőt bűnt követett el, amikor nem védte meg Magyarország zsidó származású polgárait.

A 2014-es választások előtti ellenzéki politizálás kudarcának kétrészes eseménytörténeti leírása, a taktikai lépések részletes ismertetése után (lásd: Össze, borulás!, és Roncsderbi, Magyar Narancs, 2017. június 22. és 29.) egy kérdés megválaszolatlanul maradt.

Képzeljük el Demszky Gábor és Tarlós István szerelemgyermekét, aki néha antifasiszta nyugdíjasnak maszkírozza magát, néha a szuperklerikális szuperreakció állig begombolt reprezentánsának, néha meg újgazdag ká-európainak, és idén hatodik ciklusát kezdheti meg egy délkelet-európai ország fővárosának élén. Ezúttal a szélsőjobboldal támogatásával!

Kisebb-nagyobb kihagyásokkal tulajdonképpen mióta világ a világ, Magyarország olimpiát szeretne rendezni. A sporttörténészek az eszme gyökereinél megemlítik Berzsenyi Dániel „pannon olimpia” ötletét, amelyről Széchenyi Istvánnak írt levelet, vagy Kemény Ferenc törekvéseit a millennium idején.

A sorosozó óriásplakátok sűrűjében könnyen az a benyomása támadhatott az embernek, hogy sikeresen dübörög a kormánypropaganda, de a Google és a Facebook adatai mást mutatnak.

A magam részéről, ha a politikáról van szó, szarok a barátságokra és egyéb családi, szerelmi, akolbéli kapcsolatokra.