Vélemény

Most lépjünk azon túl, hogy ezek mindig csak hátrébb lépnek, nem ám lemondanak vagy kiakolbólítják őket, hátrébb lépnek. Mert tény, ami tény: Orbán Viktor a múlt héten átalakította a kormányát, nem mintha ennek bárminemű hatása lenne a magyar közéletre, még kevesebb az ország jövőjére; és az a kevés is inkább rossz, mint másmilyen.

Mára valósággá vált, amiről áprilisban (lásd: Végelbánás, Magyar Narancs, 2012. április 5.) még csak feltételes módban beszéltem: a 62. életévüket betöltött bírák kézhez kapták a felmentésüket tartalmazó okiratokat, melyeket ténykedésének utolsó napjain még Schmitt Pál írt alá. A Fidesz-kormányzat ezzel a lépésével bebizonyította, hogy nemcsak a hazai ellenzék vagy a nemzetközi közvélemény, de saját közjogi értékei sem számítanak sokat abban a lassan mitológiai méreteket-kereteket öltő háborúban, amit a hatalom megtartásáért folytat.

„Felfoghatatlan, de két hosszú éven keresztül egy olyan ember lehetett a magyar kormány kulturális államtitkára, aki végig nem értette, hol is van egyáltalán” – Vári György elbúcsúztatja a távozó államtitkárt.

Általánosnak tekinthető nézetek szerint a Fidesz már hatalomra jutása előtt, ellenzéki helyzetben is, de főképpen a kétharmados győzelem óta igen hatásos propagandát folytat belföldön - és ezt ellenlábasai is el szokták ismerni. Ezzel kapcsolatban most két kérdésre próbálok felelni.

Néhány hete még reménykedtem, hogy Schmitt Pál plágiumügye talán általános tisztulási folyamatot indított el az országban. De mostanra az egész olyan kisstílűvé vált. Mi még a csalással is csalunk.

Valaki alkot egy szót, használni kezdi. Azután másvalakik magyarázzák, kiforgatják, beforgatják, kiürítik, újratöltik. Remek példa erre a magyarságteljesítmény.

Sziasztok! Örömmel olvastam Barotányi Zoltán írását a kontinensvándorlásról és Wegenerről. A cikkbe egy kicsi hiba csúszott, amit szeretnék kijavítani.

Tisztelt Szerkesztőség! Önök olyasmire vetemedtek, amit elképzelni sem tudtam erről az orgánumról. Szerkesztőségi cikkükben bizonyíték nélkül ítélik el Gyurcsány Ferencet arra alapozva, hogy bizonyíték nélkül kizárólag őt tartják felelősnek 28 évvel ezelőtti főiskolai szakdolgozatának eltűnéséért (eltüntetéséért?).

Demokráciánk hétfőn fejlődésének új, magasabb röptű szakaszába lépett, midőn a kormányfő megmagyarázta, hogy bizonyos, állami és önkormányzati megrendelésekben dúskáló formák egyáltalán nem azok, aminek látszanak. A kormányfő Karácsony Gergely LMP-képviselő azonnali kérdésére válaszolt.

A gyömrői Horthy utca és a kereki egész alakos Horthy-szobor felavatásának napjaiban adódik a kérdés: mivel érdemelte ki e közfigyelmet a kormányzó, s miért fordul felé megannyi tekintet ily nagy tisztelettel, sőt áhítattal?

Talán ki sem akadt volna az ember, talán csak megrándítja a vállát és továbblép, talán csak betudja az egészet a mindent - ép erkölcsi érzéket, józan észt - félresöprő orcátlan bírvágynak; mindközönségesen egy adott személy jellemgyengeségének. Betudja, ha nincs ez a mondat.

Magyarország 30 éve, 1982. május 6-án csatlakozott az IMF-hez. Akkor ez politikai és gazdasági szempontból is fontos aktus volt. A gazdasági jelentőségét a súlyosan eladósodott ország fizetési problémái adták, a politikait pedig az, hogy a washingtoni székhelyű szervezet addig tabunak számított a keleti blokk államai számára.

2000. július 31-én Izrael Állam parlamentje, a knesszet 63 szavazattal 57 ellenében a Likud-párti Mose Kacavot választotta a munkapárti Simon Peresz helyett az ország államelnökévé. A döntés meglepő volt, mivel Izraelt ekkoriban munkapárti kormány irányította Ehud Barak vezetésével, és Peresz volt a kormánykoalíció jelöltje.