Vélemény
Szécsi Noémi: Nem és nem
„Mégis, kedves uram, mit vár tőlünk, öntsük le benzinnel és gyújtsuk fel magunkat a Nemzeti Múzeum lépcsőjén?” – pötyögtem oda, ahol az olvasó magyar értelmiségiként elkövetett mulasztásaimra hívja fel a figyelmemet, aztán némi töprengés után mégis kitöröltem a feleletemet.
Várhegyi Éva: Ekotrip
Szép nap virradt hétfőn Orbán Viktor szabójára: rögtön két új mellényre is megrendelést kaphat.
Választási malac
Még szép, hogy Makó Honvéd városrészében pont ilyenkor vágnak disznót. Közben kocsival viszik szavazni a rokonokat, akik kapnak kóstolót.
Ha ellenzékbe kerül, Orbán ugyanolyan kártékony marad
Kormányon pedig a gazdasági válságra hivatkozva hozhat újabb brutális intézkedéseket.
Ne szavazz Putyinra!
Menjenek el szavazni, mindazokért, amit itt leírunk, és főként azért, mert ezzel tartoznak a hazának, a becsületnek és saját maguknak.
Mert ő visszaütött!
A II. világháború után a háborúban győztes koalíció, az Egyesült Nemzetek által 1945 októberében elfogadott Alapokmány nem pusztán a háborúindítást tiltotta be, hanem ennél is tovább ment: a fegyveres erőszakot, illetve a fegyveres erőszakkal fenyegetést is tilalmi listára helyezte, ha azok az Alapokmány megfogalmazása szerint egy másik állam „területi épsége” vagy „politikai függetlensége” ellen irányulnak.
Lázár Márki-Zay nélküli Vásárhelyet szeretne
A képviselő „fejlesztési ajánlata” a vásárhelyieknek akkor érvényes, ha „jó és új” polgármestere lesz a városnak.
Orbán Viktor nem látja a talpától a Putyint
A miniszterelnök az ukrán elnök személyében olyan embert vett célba, akinek hazáját éppen leigázzák az oroszok.
Büntetőper vádlottjai, de így is jár a végkielégítés Simonkának és Boldog Istvánnak
Bernard Guetta: Putyin gyilkos úr
Szelfi békaperspektívából
Még csak egy napja támadta meg Oroszország Ukrajnát, még épp csak az első menekültek érkeztek ide, amikor az ukrán határ innenső oldalán megjelentek a taxis hiénák, hogy hasznot húzzanak az életükért világgá futók nyomorúságából.