K. Dezső indul a meccsre, a Honvéd ellen játszunk, ha nyerünk, van remény a bennmaradásra. Meccs előtt a szokásos Unicum a Netovább!-ban; Laci nincs itt, nem is lesz, ő whiskyt szokott, K. Dezső dupla Unicumot kér, iszik Laci helyett is, az emlékére.
A bejáratnál a szokásos motozás, ez mi? K. Dezső előveszi a műanyag flakont, kézfertőtlenítő. Sárga mellényes nézi, elhiszi, rosszul teszi, szatmári alma van benne. Este van, március idusa lesz, de hideg, és különben is. A szokott (álló)helyen, az ultrák mögött nem látja Pétert, nem jött ki (a szíve miatt, már tévén sem nézi), egyedül maradt az Ny(ugger)-középből. „MTK-meccsre járok. A nővérem akkori barátja vitt ki 14 évesen, aztán azóta mindig járok, én vagyok a kemény mag. Hát igen, kiabálni is szoktam.” Tanúsíthatom. Laci mindig, a mérkőzés kezdetét jelentő sípszó után bekiabálta, zengő baritonján: „EMTÉKÁ!” K. Dezső is így tesz most, rekedt hangján, halvány utánzat, gyönge kísérlet, de megpróbálta, és ezentúl mindig bekiabál majd.
Lacinál január elején állapítottak meg kiterjedt agydaganatot, de ezt is a rá oly jellemző humorral, fanyar (ön)iróniával írta meg, „ezek szerint a tavaszi idényben nem leszek már veletek. Tartsátok bent a csapatot, én majd Salamon Bélával drukkolok együtt nektek. Sajnálom, hogy így alakult, sok jó meccset, unicumot és sört kíván Laci”. Az Unicum már megvolt, a sör majd később, jó meccs? Nyerjünk. Támadunk, mi mást is tehetnénk, a félidő végén kiállítanak egy honvédost, esélyt kapunk. Félidőben K. Dezső átballag (amerre hajtunk, ott áll), meghúzza a kézfertőtlenítő szatmári almát. A második félidőben góllá érik a nyomás, aztán kihúzzuk – a hosszabbítás utolsó percében szabadrúgáshoz jut a Honvéd, ilyenkor (szögleteknél, veszélyes helyzeteknél) K. Dezső és Laci egymásra néz, „ezt ússzuk meg”. Ezt megússzuk, nyerünk egy nullra, még él a remény. A csapat kijön hozzánk, taps, érted játszottak, gondolja K. Dezső, persze ez nem (sem) igaz, mégis.
Meccs után is a kocsma, szatmári almára dupla Unicum (mely végre nem a vereség keserű szájíze), pohár sör. K. Dezső utóbbit nem kívánja, de hát Laci így kívánta. Tele honvédosokkal a hely, egyik ordít, mocskos zsidók! A szokásos gágágá, buziemtéká! már elhangzott a meccsen, most akkor ez jön. K. Dezső hátrafordul, ne zsidózzál, bazdmeg!, Laci, ha itt lenne, messze hangzó baritonján vonná kérdőre. Erre ő is érzékeny volt (kibaszott múlt idő), pedig… „Alapjában semmi közöm az egészhez. Nem vagyok vallásos, nem tudok héberül, nem vagyok körülmetélve, zabálom az oldalast meg az abált szalonnát, karácsonyozom, névnapot tartok, mi a francot akartok tőlem?” De az ilyen pónemeket ki nem állhatta, ő sem.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
