Így utáltatja meg egymással a főváros a bringásokat és a gyalogosokat

  • Kovács Bálint
  • 2015. május 21.

Veló Világ

Egyes jelekből úgy tűnt, hogy a főváros és a BKK is kezdi úgy érezni, akkor mennek rendben a dolgok, ha a közlekedés résztvevői türelemmel és természetesen élnek egymás mellett. Aztán szétverték a várost, és kiderült, senkit nem zavar, ha a kerékpárosok és a gyalogosok egymás torkának ugranak.

Akit egy kicsit is érdekel a kerékpározás, mást sem szajkóz naphosszat, mint hogy minden útépítés, Bubi, infrastruktúra stb. ellenére sem lehet a biciklis közlekedés működőképes, ha nem valósul meg a valódi és teljes integráció. Ha nem szűnnek meg az olyan megkülönböztetések, mint hogy vannak A Bringások és Az Autósok a lövészárok két oldalán, hiszen ami az egyiknek jó, azt a másik húsából kell éles karmokkal kitépni.

Különben is, mi az, hogy A Bringás? A falusi néni, aki már akkor biciklivel ment a kisboltba tejért, amikor a bulinegyedben még azt sem tudták, mi az a fixi? Ő lenne a kemény mag? És aki mindennap biciklivel közlekedik, de néha muszáj a mamájának autóval bevásárolnia a szupermarketben? Nos, ő melyik kategóriába tartozik?

De főképp azért nincs ez így, mert ideális – vagyis az egyedül elfogadható – esetben a városfejlesztésnek figyelembe kellene vennie a közlekedés minden résztvevőjének érdekeit. A kerékpárosok számára kijelölt útvonalaknak nem szabadna nehéz helyzetbe hozniuk az autóval vagy gyalog közlekedőket, és az autóval is bejárható útvonal építésekor figyelembe kellene venni a többi közlekedőt, ahogyan a tömegközlekedéssel összefüggő átalakítások sem hozhatnak egy másik csoportot hátrányos helyzetbe – épp ezért tiltakozott teljesen érthető dühvel a Magyar Kerékpárosklub az Erzsébet híd alatti bringaút villamossín-építés miatti elbontása ellen.

false

 

Tehát mind a közlekedés résztvevőinek biztonsága, mind a közhangulat, mind pedig a hosszú távon ésszerű gondolkodás lehetőségének megteremtése miatt fontos, hogy a többi mellett a kerékpáros közlekedés is integráns, asszimilálódott részévé váljon a nagy egésznek. Ráadásul úgy tűnik, hogy ezt a civilek évtizedes munkája nyomán a főváros és a BKK is mintha kezdené megérteni – legalábbis erre utalnak a Bubi kiépítésével összefüggő fejlesztések, vagy hogy ha semmi mást nem csinálnak, sokszor akkor is legalább egy biciklipiktogrammal jelzik az utakon, hogy ott bringák megjelenésére lehet számítani, vagy egyáltalán abból, hogy ma már nem tűnik civilizáltnak az a belvárosi politikus, aki legalább valami üres lózungot ne bökne ki a kerékpáros közlekedésről.

Hát, ezt a folyamatot vetette vissza most évekkel egyetlen intézkedéssel a Margit budai hídfője körül zajló, végeérhetetlen és kaotikus felújítási munkák irányítója. A 17-es villamos egykori végállomásától a rakpartig minden szét van bombázva, és ezen a területen történetesen volt egy kifejezetten forgalmas bicikliút is – az egyetlen, amely a belvárosban összekötötte Pestet Budával. A rekonstrukció idejére ennek fenntartására a lehető legborzalmasabb verziót választották, ami még annál is rosszabb, mintha sajnálattal közölték volna: a kerékpárút itt határozatlan időre megszűnt. A teljes biciklis forgalmat – legálisan, táblával takarosan jelölve – rávezették a gyalogosokat egyedül kiszolgáló, amúgy is leszűkített járdára, egyenesen az emberek közé.

false

 

És ez nem csak napi huszonnégy óra fokozott balesetveszélyt jelent. Ez a mérhetetlenül ostoba és tökéletesen inkompetens intézkedés semmi másra nem jó, mint hogy létrehozza A Bringások és A Gyalogosok kategóriáit, és azzal a lendülettel össze is ugrassza a két ellenséges felet. A gyalogosok ugyanis annyit érzékelnek, hogy percenként több tucat kerékpáros szlalomozik körülöttük, csöngetnek, félreugrálásra kényszerítenek, ne adj’ isten, ráhajtanak a lábukra, de azt már nem köti az orrukra senki, hogy szerencsétlen biciklisták mindezt nem saját akaratukból vagy mérhetetlen gőgből teszik, hanem azért, mert kivették alóluk a valódi kerékpárutat, és hogy számukra is távol áll a boldogságtól, hogy gyök kettővel kényszerülnek vánszorogni három cekker és négy lufis kisgyerek között.

Ez az intézkedés egyszerre hoz létre azon a szakaszon egy akaratán kívül szabálytalan (vagyis a többiek számára annak látszó) kerékpáros és egy akaratán kívül bunkó (vagyis a többiek számára annak látszó), hiszen a bicikliúton korzózó gyalogos réteget. Eléri, hogy akik esetleg már rájöttek volna, hogy a bringás is ember, ezt az elvet most újra elfelejtsék. És ez a terelés ellentmond mindannak, ami miatt kiépült a közbringarendszer, ami miatt kerékpárút vezet át a Margit hídon: annak, hogy a biciklistát is és a gyalogost is, lévén a közlekedés egyenrangú és integráns részei, megilleti a zavartalan és veszélytelen haladáshoz való jog.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.