Traumák a nyeregben - Hogyan utáltassuk meg magunkkal és másokkal a kerékpározást?

Veló Világ

Minden bizonnyal sokkal egyszerűbb lenne minden, ha mindazok, akik hasonlóságot vélnek felfedezni a maguk, illetve a szerző kerékpározási szokásai között, az ő példáját követnék. Karafiáth Orsolya megrázó vallomása.

Biciklizni jó! Tudom én ezt, jól tudom valahol a szívem mélyén. Hogy minden csodálatom ellenére mégsem lettem vagány biciklis nő, annak köszönhető, hogy az átélt traumák meggyőztek, jobb, ha csak távolról csodálom a kerékpárosok színes világát, és a velük való kapcsolatom kimerül abban, hogy előszeretettel viselek biciklialkatrészből készült táskákat, ékszereket. Mert azoktól még senki meg nem sérült, sem testileg, sem lelkileg.

Az első fájdalmas élményen rögtön az első háromkerekűmhöz kapcsolódik. Hétéves lehetettem, máig fel tudom idézni azt az örömöt, ami elöntött, mikor a gyönyörű, citromsárga műanyag csoda tulajdonosa lettem. Akkoriban költöztünk a Kodály köröndről Halásztelekre, aminek épp emiatt örültem egyedül – a belvárosban ugyanis hiába sírtam, nem engedtek biciklizni. A ház, ahol éltünk, olyan társasház volt, amit a fiatal szülők egyfajta mókás kommunaként működtettek, a ház bejárati ajtaján kívül nem zártuk külön a lakásokat, így a tárolókét sem. Az egyik ilyen nyitott raktárba került be az én kis citromsárgám is. Az első nap mámora után másnap már nem találtam a többi cucc között. Zokogva kerestük, az egész család. És egyszer csak, az udvarra lépve, mit látunk? A kövér és frusztrált Zolika fekszik mellette. Talán azért, mert ráülni nem tudott. Amikor meglátott minket, a magasba emelte a biciklimet, és pörögni kezdett vele, majd egyensúlyát vesztve a falnak csapta a gépet. Talán ez volt a bosszúja azért, mert az iskolában sokan azzal szórakoztunk, hogy smirglivel végigszántottunk a redős, hófehér nyakán.

false

 

Fotó: Fortepan.hu

 

Ezután egészen gimis koromig nem érdekelt a téma, igaz, közben – magam sem tudom, mikor – megtanultam kétkerekűvel is bringázni. Szóval, nem érdekelt a dolog, csakhogy a jó fejek biciklivel jártak a gimnáziumba. Kaptam is mountain bike-ot, ami egészen a harmincas éveim elejéig velem maradt.

De még azzal sem tudtam legyőzni az emelkedőket, így az iskolába menet jobbára toltam a biciklit, csak az utolsó métereken ültem fel rá (illetve hazafelé), egyszóval elég dicstelen kísérlet volt ez a vagánnyá váláshoz. Egy idő után a pokolba kívántam az egész tologatósdit, de akkor már végig kellett csinálnom. Alig vártam a telet, mikor meg lehetett szabadulni a tehertől. Később albérletről albérletre hurcoltam magammal a kerékpárt, de fel nem ültem rá, egészen addig, míg 24 éves korom körül el nem határoztam, hogy most aztán lefogyok. A spor­tot mindig elutasítottam, de az, hogy biciklizzek, nem volt ellenemre. A kétezres évek elején jártunk, alig volt még valamire való bicikliút, utólag visszatekintve nem is értem magam, miképp mertem az én képességeimmel a városban közlekedni. Szemüveg nélkül alig látok, ám kerékpározáshoz nem mertem soha felvenni, féltem, hogy esetleg leszarja egy madár, vagy a sebességem miatt szétkenődik rajta egy rovar, és készen is lesz a sajnálatos baleset. A hirtelen zajoktól is rettegtem, ezért mindig üvöltött a fülemben a zene, így esélyem sem volt, mondjuk, egy dudát meghallani. Nem volt se csengőm, se macskaszemem, se sisakom, se mellényem, azt se tudtam, hogy szükségem van ilyesmire. A KRESZ-t pedig egyáltalán nem ismertem, viszont nyugodt szívvel hazakerekeztem teljesen részegen is bárhonnan. Mindezeknek együtt köszönhető az, hogy a végén (értem ezalatt a biciklis karrierem végét is) elütöttek. Egy kerti mulatságon voltam, a Szépvölgyi út tetején, éjféltájt már alig tudtam feltornászni magam az ülésre, de szokásomhoz híven zene be, és rajt. Gyönyörűen suhantam lefelé, szép íveket tettem, élveztem. Aztán egyszerre csak nem volt semmi. Csak kis idő múltán riadtam arra, hogy valaki élesztget, és káromkodik, mint egy kocsis. Igen, kocsis volt, egy gépkocsivezető, aki, mint később kiderült, szintén sokkot kapott. Óriási szerencsém volt a sövénnyel, ami felfogott, és ami miatt egy-két horzsolással megúsztam. Mindenesetre többé nem ültem fel arra a biciklire. Ott pihent kikötve a szépségem a lakás előtt sokáig. Olyan sokáig, hogy a szuperbiztos lánc kódját is elfelejtettem. Eltelt vagy tíz év, és tavaly nyáron ismét nyeregbe ültem: vidéki tartózkodásom idejére kölcsönkaptam egy kempingkerékpárt, ott azért mégis más… Mentem is vele úgy 200 métert, illetve mentem volna, mikor egyszer csak azt éreztem, hogy valami nem stimmel, őrült erővel kell uralnom a gépet, és így is mintha kifutna alólam. Végül egy szánalmas mozdulat után az árokban kötöttem ki. A bicikli ugyanis egyszerűen „szétnyílt”, mintha valaki félbehajtotta volna. Teljesen kikészültem, és csak jóval később tudtam meg, hogy meg kellett volna húzni egy bizonyos csavart.

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.