| ||
A Heti Válasz egy percet sem késlekedett: nem szakadt még fel a halálhír okozta bénult csend? Majd mi feltépjük! Göncz Árpád már gyermekfejjel irredenta, s ami még rosszabb, horthysta volt, állítják… dehogy állítják, ahhoz bátorság kéne, csak sugalmazzák. Miután a cikk szerzője, Borbás Barna a maga szerfelett éleslátó, mondhatni már-már bölcs módján megállapítja, hogy „a világ bonyolult”, kiemeléseket tesz Göncz 1938-ban írt kirándulási beszámolójába. Áh, a világért sem tendenciózusakat. Csak ilyeneket:
„Kétoldalt gyerekek szaladnak, a járdán Kossuth-nyakkendős férfiak, Bocskai-sapkás nők kísérnek. Én őket nézem, őket és a várost, ami egyet jelent, megalkuvás nélküli magyarságot. Sehol-sehol nem láttam nyomát a húszéves cseh uralomnak.”
S íme a nagy találat, a perdöntő leleplezés:
„Majd rátévedt a szemem Kormányzó Urunk mellszobrára. Egyedül az Ő szeme nem volt harmatos, egyedül az ő szeme nézett összehúzott szemöldökkel, acélkeményen előre. Csodálatos szimbólum volt ez” – idézi diadalittasan az orgánum, amelynek teljes léte abban telik, hogy ideológiai hátteret biztosít a fél országot épp az orrunk előtt Horthy-szobrokkal teleszóróknak.
A cikk szépreményű szerzője nagyjából oda lyukad ki, hogy: „Sorra születnek emlékezések Göncz Árpád volt köztársasági elnökről, és ideje lesz megírni róla a teljes életírást is” (megírni az életírását). Ja, azt ideje, az életírását.
De térjünk még vissza egy szóra az idézett kiemelésekre. Meg erre az egész szánalmas marhaságra. Nos, semmi szükség arra, hogy elmondjuk, hogy egy 16 éves benyomásai még akkori világnézetéről is csak hellyel-közzel árulkodnak, s arra sincsen, hogy bármiért is mentegessük Gönczöt. A felidézett cikkből és a hozzáírt körítésből ugyanis csak egyetlen dolog rajzolódik ki világosan, az tudniillik, hogy Göncz Árpád már gyermekfejjel, 16 évesen úgy írt, úgy fogalmazott magyarul, ahogy az igyekvő Borbás Barcsi jól láthatóan sohase fog. Még százévesen sem. Így pedig az indulata is érthetőbb.
