Kétségbeesett közleményben igyekszik odavágni a tüntető Tanítanéknak a Fidesz

  • narancs.hu
  • 2017. február 5.

Villámnarancs

A párt honlapján támad a szaktárca.

Mérges kis közleménnyel igyekszik diszkreditálni a tüntetni vonuló pedagógusokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága. A fidesz.hu-n nagy terjedelemben szemlézett állásfoglalás szerint, amíg a Tanítanék tüntet, addig a kormány cselekszik és talicskaszám tolja a pénzt a közoktatásba, de a tüntető szélhámosok természetesen nem az iskolai állapotok jobbításáért ágálnak az utcán, hanem nyilvánvalóan politikai okokból.

Mert az az igazság, hogy „ötödik éve tart a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus-béremelés, amelyre mintegy 265,2 milliárd forintot fordít a kormány, a pedagógusok bére átlagosan 50 százalékkal emelkedik. Megkezdődött a nevelést és oktatást segítők béremelése is, ők januártól 7-10 százalékkal több bért visznek haza”.

Meg az, hogy „A kormány 32 milliárd forintról 74 milliárd forintra emelte a gyermekétkeztetés támogatását, így a korábbi 92 ezer helyett már 318 ezer gyermek étkezik naponta háromszor ingyen, a kisgyermekek 90 százaléka kap ingyenesen étkezést, és a rászoruló gyermekek étkeztetését a szünidőkre is kiterjesztették”.

S arról sem szabad megfeledkezni, hogy „idén 455 milliárd forinttal többet fordítanak a köznevelésre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben”.

De ez semmit nem számít, nem is érdekli a tüntetőket, mert „akik vasárnap ismét utcára hívták a pedagógusokat, sorra visszautasították a párbeszédet a kormánnyal. Az elmúlt egy évben egyszer sem jöttek el a köznevelési kerekasztal üléseire, és tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek”.

A szaktárca feltehetően a jó időtől ijedt be ennyire, de a közleményük aligha állít meg bárkit is, pusztán arról árulkodik, hogy a kormány úgy gondolja, hogy szövegeléssel, az információk ügyesnek vélt csoportosításával még mindig vissza lehet szorítani a szellemet a palackba. Érdemi lépéseket pedig eszük ágában sincs tenni: továbbra is nyilván az elégedetlen pedagógusok hibája, hogy Magyarországon huszadrangú kérdés az oktatás.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.