Lesz-e emléktáblája a baltás áldozatának? Itt? – Így hárít a Honvédelmi Minisztérium

  • narancs.hu
  • 2015. február 22.

Villámnarancs

Az utóbbi idők egyik legsötétebb szégyenfoltja az országon kétségkívül a baltás gyilkos ügye. Ráadásul a gyalázat folytatódik, s új elemekkel bővül.
Amikor még láncot hodott

Amikor még láncot hordott

Fotó: MTI

Tegnapelőtt volt a baltás gyilkos hírhedt bűncselekményének tizenegyedik évfordulója. Dióhéjban: 2004-ben a NATO „Partnerség a békéért” című programján Magyarországon tartózkodó azeri katona, Ramil Safarov éjjel egy baltával agyonverte alvó örmény csoporttársát. A magyar bíróság elítélte, majd az illetékes minisztérium kiadta Azerbajdzsánnak, ahol hősnek kijáró ünnepléssel fogadták az orgyilkost. A szégyen azóta is velünk van, a felelősök egykedvűen vonogatják a vállukat, és óvatosan fölfelé mutogatnak.

És most itt ez az emléktáblaügy, amiben valaki megint hazudik.

„Tavaly, amikor honfitársunk tragikus halálának 10. évfordulója volt, írásos kérelmet küldtünk a Honvédelmi Minisztériumnak (HM), hogy engedélyezzék az emlékplakett kihelyezését a laktanyára, ahol a tragédia történt. Egy év telt el azóta, de választ sem kaptunk – tudta meg a Bors Nikoghos Hakobyantól, az Országos Örmény Önkormányzat elnökhelyettesétől.”

A lap természetesen megkérdezte a HM-et is. A válasz, nos, akár ki is található: „A Honvédelmi Minisztériumot semmilyen formában nem keresték meg az emléktábla felállításával kapcsolatban.”

Ja, basszus, biztos elkallódott valahol, vagy a postás egyszerűen lusta volt elmenni egészen a minisztériumig. Nap mint nap történik ilyesmi…

A Bors annak is utánament, hogy mindennek a fatális szerencsétlenségnek lehet-e köze az azeriekkel tavaly megkötött „stratégiai partnerségi” szerződésünkhöz? Ugyan, már! Semmi a világon!

Tehát minden tiszta, azért nem lesz tábla a tetthelyen, mert nem érkezett „megkeresés”. S a legkevésbé sem azért nem lesz, mert bármit is írnának rá, az a tábla azt jelentené jelenkornak, utókornak, mindenkinek: valakik egyszer eladták az ország becsületét pár fillér ígéretéért.

Hogy kik? Vállvonogatás, s óvatos mutogatás felfelé…

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.