Lesz-e emléktáblája a baltás áldozatának? Itt? – Így hárít a Honvédelmi Minisztérium

  • narancs.hu
  • 2015. február 22.

Villámnarancs

Az utóbbi idők egyik legsötétebb szégyenfoltja az országon kétségkívül a baltás gyilkos ügye. Ráadásul a gyalázat folytatódik, s új elemekkel bővül.
Amikor még láncot hodott

Amikor még láncot hordott

Fotó: MTI

Tegnapelőtt volt a baltás gyilkos hírhedt bűncselekményének tizenegyedik évfordulója. Dióhéjban: 2004-ben a NATO „Partnerség a békéért” című programján Magyarországon tartózkodó azeri katona, Ramil Safarov éjjel egy baltával agyonverte alvó örmény csoporttársát. A magyar bíróság elítélte, majd az illetékes minisztérium kiadta Azerbajdzsánnak, ahol hősnek kijáró ünnepléssel fogadták az orgyilkost. A szégyen azóta is velünk van, a felelősök egykedvűen vonogatják a vállukat, és óvatosan fölfelé mutogatnak.

És most itt ez az emléktáblaügy, amiben valaki megint hazudik.

„Tavaly, amikor honfitársunk tragikus halálának 10. évfordulója volt, írásos kérelmet küldtünk a Honvédelmi Minisztériumnak (HM), hogy engedélyezzék az emlékplakett kihelyezését a laktanyára, ahol a tragédia történt. Egy év telt el azóta, de választ sem kaptunk – tudta meg a Bors Nikoghos Hakobyantól, az Országos Örmény Önkormányzat elnökhelyettesétől.”

A lap természetesen megkérdezte a HM-et is. A válasz, nos, akár ki is található: „A Honvédelmi Minisztériumot semmilyen formában nem keresték meg az emléktábla felállításával kapcsolatban.”

Ja, basszus, biztos elkallódott valahol, vagy a postás egyszerűen lusta volt elmenni egészen a minisztériumig. Nap mint nap történik ilyesmi…

A Bors annak is utánament, hogy mindennek a fatális szerencsétlenségnek lehet-e köze az azeriekkel tavaly megkötött „stratégiai partnerségi” szerződésünkhöz? Ugyan, már! Semmi a világon!

Tehát minden tiszta, azért nem lesz tábla a tetthelyen, mert nem érkezett „megkeresés”. S a legkevésbé sem azért nem lesz, mert bármit is írnának rá, az a tábla azt jelentené jelenkornak, utókornak, mindenkinek: valakik egyszer eladták az ország becsületét pár fillér ígéretéért.

Hogy kik? Vállvonogatás, s óvatos mutogatás felfelé…

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.