Mint részeg az ajtónak – Nekiment a CÖF az Európai Parlamentnek

  • narancs.hu
  • 2015. május 18.

Villámnarancs

Újra hasít az Orbán Viktor hátsó traktusában elhelyezkedő megélhetési civilek levelező tagozata: Obama után az Európai Parlament is megkapta a magáét. Ezt most nem teszik zsebre!

Ide vigyázz, te Schulz, olvassad csak te hangosan, szóképekben hangsúlyozva, szépen artikulálva eztet a levelet, mert különben kénytelenek leszünk további nyomásgyakorlást foganatosítani rettenetes arculatod irányába, amit nyilvánvalóan majd csak nyolc napon túl köszönsz meg, értve vagyunk. A tisztelt és berozsdásodott európai képviselőket meg arra szólítjuk fel, hogy ne fecséreljék az idejüket e levél végighallgatására, mert biztos van jobb dolguk is, mint a magyar törpeminoritású ellenzéki pártok szekerecskéjének a tologatása. Képzeljük el a szitut! Schulz holnap, páni rémületben hangosan felolvas egy üres ülésteremben, ahol épp azért kellett volna összegyűlniük a megszólítottaknak, hogy Magyarország helyzetéről tárgyaljanak, de nem gyűltek, mert berezeltek ettől a levéltől, melyet ma sajtótájékoztatón mutatott be a fáradhatatlan Csizmadia László.

Nos, biztos így lesz, hisz legutóbb Obama is hangosan olvasta fel a Capitolium előtt összegyűlt éljenző tömegeknek a CÖF levelét, pedig őt ilyen keményen nem is fenyegették meg.

Rendben, értjük, Orbán Viktor hátsó udvarában nem lehet lazsálni, ott munka van, s egyes munkavállalókkal szemben nyilván az az elvárás, hogy legyenek nagyon hülyék. Gondoljunk csak Kerényi Imrére. S a CÖF teljesít is derekasan, békemenetre ugyan már érdeklődés hiányában nem fussa, de egy levelet még bárkinek meg tudnak írni, noha fogynak a címzettek, Obama, EP kipipálva. Ki lesz a következő? Reszkessen a pápa?

Ugyanakkor az MTI tudósítása a CÖF három főmuskétása közül csak kettőt, a buzgó Csizmadiát és a kis Lomnicit említi. Hova lett Fricz Tamás? Őt az utóbbi időben a Hír Tv-ben látták néhányan haknizni… Csak nem fogynak a feladók is? Ki lesz a következő?

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.