Van a döntésében lázadás: lázadás a magány és hervadás elől újabb és újabb partnerek karjaiba szédülő anyja élete, a környezet konformista értékrendje, a rá váró banális kényszersors ellen. És van, mint minden hasonló döntésben, elementáris vágy, hogy önmagát spirituális lényként határozza meg, s életének értelmet adjon a tudat, hogy egy magasrendű terv része.
Csak a próbaév során szembesül azzal, hogy egy rendház nem a legmegfelelőbb hely a szellemi-lelki kiteljesedéshez. Ahová ő megy, ott a Jézus iránti feltétlen rajongás, a szolgálat közösen megélt öröme s az elmélkedés élménye helyett a bűnökre, az önmegtagadásra és önsanyargatásra helyeződik a hangsúly. A II. vatikáni zsinat idején járunk, a hatvanas évek első harmadában, amikor egy csak a reformációhoz hasonló, radikális, sokak által hevesen el is utasított átalakulás – nyitás, liberalizálódás és önvizsgálat, azaz az évszázadokon át elfogadott önkép újrafogalmazása – megy végbe a katolikus egyházban.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
