Folyamatos a mozgás, a szereplők ki-be mászkálnak, úgy tűnik, még rengeteg mindent kell elintézniük. Közben Vajdai Vilmos megnyugtat minket, hogy mindjárt kezdenek. És egyébként is, ez már maga az előadás. Valóban: minden apró mozzanat színházzá válik, minden járókelő szereplővé. Nem tudhatjuk, hogy mi az előre kitalált, begyakorolt elem és mi a spontán akció. „Én leszek Isten” – indítja a rendező, Vajdai a következő egy órát. Majd kék pólós áthaladót, piros kocsit rendel, chemtrail csíkot kér. Azaz rendezi a valóságot.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
