Visszhang: film

A szabadság hangja

  • SzSz
  • 2024. január 31.

Visszhang

E filmnél sokkal érdekesebbek a bemutatás körülményei: már 2018-ban elkészült.

Amikor a Disney felvásárolta a Fox stúdiót, a polcon maradt, majd eljutott egy keresztény témákban utazó vállalathoz, az Angel Studioshoz, akik számtalan alacsony költségvetésű filmet vittek már sikerre egyebek közt a közösségi adakozásra építve. A szabadság hangjára hasonló kampányt húztak fel: arra biztatták a keresztény és jobboldali közösségeket, vásároljanak előre jegyet a rászorulóknak is, mert az emberkereskedelem témájának minél több emberhez el kell jutnia; nem mellesleg az egyik legismertebb netes elmebaj, a QAnon-összeesküvés szerint Hillary Clinton és a liberális elit pont olyan gyerekrabszolga-hálózatot üzemeltet, mint amilyet a filmben is látni.

A jobboldal a tengerentúlon is szeret áldozatpózban tetszelegni: elkezdték terjeszteni, hogy a filmet a liberálisok el akarják lehetetleníteni, például direkt kevés helyen és a szokásosnál halkabban vetítik. Ennek ellentmond, hogy végül Amerikában az év 10. legsikeresebb filmje lett. Pedig Alejandro Monteverde mozija nem több, mint egy egyszerű és nem különösebben izgalmas krimi, amelyet ráhúztak egy valóban létező problémára – és maximumra tekerték a film „fontosságtudatát”. Főhőse, Tim Ballard különleges ügynök a pedofilokat el tudja kapni, ám az áldozatokat nem tudja megmenteni, ezért különleges mentőakcióba fog egy kislány érdekében. Mindez profin elkészített, ám végig elképesztően közhelyes.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.