– írja Hamvas Béla, aki valószínűleg nagyra értékelné ezt a játékidő legnagyobb részében főzést, illetve étkezést mutató, több értelemben is érzéki, mégis erősen spirituális, vietnami rendező készítette, mégis mélyen francia filmet. A földbirtokos gourmet és szakácsnője nem csak kulináris értelemben kifinomult viszonya maga a dominanciaharcoktól el nem torzított férfi-nő kapcsolódás, amely valamennyi kis, próbatétel-értelmű játékával együtt: kiegészülés és beteljesülés.
Történet nem is szükséges. Egy ínyenc társaság összejön időnként egyikük szakácsnőjének fejedelmi menüsorait élvezni, konyhaművészetről diskurálni – tehetős vidéki polgárok egyenesen (a képi világ tekintetében is vonatkoztatási pont) Renoir festményeiről. Vendéglátójuknak alkalmazottja iránti szerelme, szenvedélye húsz éve izzik, szeretné asszonyává tenni a hozzá mindenkinél közelebb álló, mégis (a rendszeres testi kapcsolat dacára) elérhetetlen, csupa titok nőt. Ám a házasság intézmény, a nő pedig őrzi belső szabadságát. A férfi maga főz hát szakácsának. Az ételek mindegyike egy-egy szerelmi vallomás, de több is: lelki, sőt szellemi kapcsolódás bizonyítéka, az étel előállításának és elfogyasztásának rítusában részt vevő felek egyenrangúságának kifejezése. Az ilyen szerelmet a halál sem képes eltörölni.
„Az ízlést a kultúra és az emlékezés formálja” – hangzik el a filmben, amely maga is olyan, mint benne a fogások: ínyenceknek való.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
