A jeles magyar zeneszerzők oratorikus művei, a Cantata profana és a Psalmus Hungaricus úgy vannak együtt, mint a borsó meg a héja. Bartók a szarvassá változott fiúkról szóló kantátát a legmélyebb credójának nevezte, Kodály pedig a Buda és Pest egyesítésének évfordulójára komponált ünnepi művel vált nemzeti zeneszerzővé. Kézenfekvőnek tűnik a kolozsvári kiadó új lemezét Solti György, Doráti Antal vagy Ferencsik János felvételeihez hasonlítani, s bizony kénytelenek lennénk megállapítani, hogy Lawrence Foster karmesteri értelmezésében a Psalmusból hiányzik az a heves izgalom, ami a nemzeties pátoszt elkerülő, őszinte interpretációkban önkéntelenül megvan, s kevésbé tapasztaljuk azt a mágikus atmoszférát, ami a Cantata profanát belengi. Ugyanakkor ez a Bartók-mű első román nyelvű felvétele, amire büszkék is lehetünk: elvégre egyetemes érvényű, a Duna menti népek sokféle parasztzenéjéből merítő zenéről van szó, amelyet akár egy Los Angeles-i születésű karmester (s mellesleg Zubin Mehta egykori asszisztense) is bátran magáénak érezhet. Másfelől azok a kolindák, amelyek Bartók számára ihletforrásként szolgáltak, eredetileg is román nyelven csendültek fel. A két darabon túl Kodály Budavári Te Deumja és Bartók Erdélyi táncok című háromtételes sorozata is szerepel a korongon, előbbi különösen cizellált kidolgozásban, kiegyenlített akusztikai körülmények között, ami inkább az elemző zenehallgatóknak kedvez.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
