Visszhang: tévésorozat  

Az utolsó lépcsőfok

Visszhang

Hány bőrt lehet még lehúzni egy ártatlan nő haláláról?

Így hangozhatna a kérdés, hiszen a Peterson család tragédiáját anno az amerikai sajtó is végigkövette, illetve 2004-ben egy dokumentumsorozat is készült belőle. Az HBO minisorozatának színvonala azonban validálja a történet exhumálását.

A képviselőjelöltként is induló Michael Peterson egy vidám este után vérében fuldokolva, a lépcső alján találja feleségét, aki belehal sérüléseibe, ezzel pedig a férfi addig élt élete is véget ér. A köztiszteletnek örvendő írót ettől kezdve – a sajtó egy részének szorgalmas munkája nyomán – mindenki feleséggyilkosnak tartja, különösen, amikor indítékként a leleplezett biszexualitását jelölik meg.

A tárgyalásokat és a gyászoló mozaikcsalád történetét a sorozat készítői 2001-től egészen 2017-ig követik, így betekintést nyerhetünk egyetlen rossz döntés (legyen az akár Michaelé, akár másé) beláthatatlan következményeibe.

Először is beszéljünk a „tényekről”: az egyik, hogy a remek casting és színészi játék képes feszesre tömni egy egyébként csak félig felpumpált történetet, a másik, hogy a minőség még mindig üti a mennyiséget. A nyolcórányi játékidő alatt nem kevés önismétlés, idő-és eseménybeli kuszaság üti fel a fejét, de a lehengerlő színészi alakítások miatt nem ül le és nem is válik érdektelenné a sorozat, sőt úgy tűnik, a szolgáltató egyik legszínvonalasabb darabját készítette el Antonio Campos. Az ismerős sötétszürkés képi világ, a fajsúlyos dráma és a rétegzettség még a mostani true crime dömpingből is képes kiemelni a darabot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.