Visszhang: lemez

Bach: Goldberg Varia­tions / Víkingur Ólafsson

Visszhang

A világnak annyira megtetszett a The New York Times szakírójának zsurnalizmusa, hogy azóta is „az izlandi Glenn Gouldként” emlegetik Víkingur Ólafssont.

Kilencedik nagylemezén a Goldberg-variációk szerepel, az a ciklus, amely éppen a néhai kanadai pianista nyomán vált a legtöbbször lemezre játszott zongoraművé. Hálás vagy hálátlan a feladat? A több évtizedes felhozatal bivalyerős, nehéz kitűnni vele, Ólafsson azonban eddig mindent arannyá változtatott, amihez hozzáért. A témául szolgáló Aria tiszta, mint a patyolat, a díszítésekben minimalista, később azonban a játékos számos vitatható döntést hoz: az első variációban inkább rohan, mintsem táncolna, az ötödik szédítő gyorsaságát pedig időnk sincs megcsodálni. A kontrapunktális tételekben, mint a 15. variáció kánonjában, jobban működik Ólafsson interpretációja, hiszen a zongoraművész azért végig tehetségének teljes fegyverzetében feszít előttünk. Játéka nüanszolt, egyszerre tud intellektuális és testi örömet okozni, olykor bájos és elegáns (Var. 7), és felemeli a szellemet. A zongoraművész lenyűgöző virtuozitása az utolsó változatokban, különösen a 29. variáció briliáns arpeggióiban érvényesül igazán. Az Aria reprízének kellemes ringása aztán visszahozza a hallgató nyugalmát, és végül a kritikust is rádöbbenti, hogy talán túl nagy elvárásokkal hallgatta a lemezt. Ólafsson hamarosan élőben is megmérettetik, ugyanis éppen egy 88 (!) állomásos turnét teljesít a ciklussal, november végén Budapestet is útba ejtve.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.