Bakos István

„Egy jó plakát olyan, mint egy villámcsapás. Nem lehet, lehetetlen nem észrevenni, egyszerűen szemet szúr” – mondja az idén 70 éves tervező­grafikus a könyv bevezető interjújában.

Majd hozzáteszi, hogy a plakát ugyan „kérészéletű”, s úgy lehet tartósítani, hogy „aki szereti, az (…) nem dobja a kukába”. Bakos munkássága szinte kizárólag ilyen plakátokból áll, ahogy ezt az Iparművészek, tervezőművészek című sorozatban megjelent életműalbuma is bizonyítja. Persze így, összegyűjtve sokkal nehezebb eldönteni, hogy a könyvben látható 103 plakát közül melyik a remekmű, az olvasók „józan ítélőképességét” ugyanis erősen befolyásolhatja a nosztalgia. Így aztán Bakos plakátjai nyomán nem a műélvezet, hanem az emlékezés kerül előtérbe. Az Orient Mokka kávé a nagymama konyháját, A félszemű seriff című John Wayne-film az egykori Alfa mozit idézheti, a piros tűsarkú Mino cipőről meg az ugrik be, hogy Erdély Miklós és Erdély Dániel darabokban őrzött Fabulon-mozaikja mellett ez pompázott háromemeletnyi magasságban a Kálvin tér egykori tűzfalán. A nyolcvanas évek végéig csupa szép emlék kerül elő… Ellenben a Tanninpex Bőr- és Szőrme Külkereskedelmi Vállalat számára még a rendszerváltás előtt készült szexista mű láttán inkább azt jegyeznénk meg, milyen jó, hogy ilyenek ma már nem készülhetnek el. És az, hogy milyen rémes, hogy akkoriban az ilyen plakátokról sokan el is hitték, hogy a megrendelő és az alkotó a „szabadság megtestesülését” juttatja kifejezésre.