Visszhang: könyvmelléklet

E. Foley – B. Coates: Mit tenne Frida Kahlo?

Visszhang

Több olyan gyűjtemény megjelent ugyan már magyarul, amelyek kivételes személyiségű, tehetséges, rendhagyó karriert magukénak tudó nőket állítanak elénk példaképként, még most sem érezzük feleslegesnek a szerzői és kiadói igyekezetet.

A Kivételes nők, akik nem ismertek akadályt alcímű könyvben a szerzőpáros 54 híres, okos és bátor nőről ad képet. Közkedvelt személyekről meg kevésbé ismertekről, akik más-más korban, életszakaszban, eltérő körülmények között, különböző területen érték el céljai­kat. A címadó Frida Kahlo mellett olvashatunk többek közt Szapphóról, Kleopátráról, Amelia Earhartról vagy épp Emmeline Pankhurst radikális brit női választójogi harcosról, a szüfrazsettmozgalom egyik vezető egyéniségéről is. De saját fejezetet kap a dúlt életű divat­ikon, Coco Chanel, ahogy Telkes Mária – a Napkirálynő is –, aki a napenergia kutatásának egyik úttörője volt, szó esik továbbá Byron lányáról, Ada Lovelace matematikusról és íróról is, aki az első számítógépes algoritmus megalkotója volt, és így tovább. Herbszt László grafikus csodás fekete-fehér portrékat készített a szövegek mellé, letisztult stílusa szépen ki­emeli e rendkívüli alakokat. Amin jobban el kellene gondolkodni, az a tálalás mikéntje: az általánosítás vagy a túlzás sosem hat jól, nem­egyszer még a puszta tényanyagot is rossz fénybe vonja. E könyv szerzőinek sem ártott volna némi önmérséklet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.