Visszhang: lemez

Boros Misi: Fantasies

Visszhang

Az egyetlen Bach-darab, amelyet Glenn Gould nem szívelt, épp az a Kromatikus fantázia, amelyik Boros Misi lemezét nyitja: a kötheni években született kompozíció harmóniailag és tonálisan merész, csak hát pont ezért hervasztó.

A 21 éves zongoraművész, aki immár második lemezét készítette el a Hungarotonnál, kevés visszhangpedállal, protestáns tárgyilagossággal interpretálja a művet, de lelkesedni nehéz érte. De ez nem is a hangszerjátékos hibája: Glenn Gouldnak sem sikerült.

A lemezen 19. századi darabok következnek. Schubert Wanderer-fantáziája hasonlóan visszafogott, mint néhány éve Cso Szongdzsin interpretációja (Deutsche Grammophon, 2019). Természetesen semmi gond nincs azzal, ha megkülönböztetjük magunkat a régi nagyok szertelenségétől – elég csak meghallgatni, micsoda bele­éléssel billentyűzik Richter –, Boros előadása időnként monotóniába fullad. Erénye, hogy Schubert páratlan rejtélyessége át-átszüremlik a játékán. Maradunk C-dúrban, de a háromtételes Schumann Fantasie sem forralja fel a hallgató vérét, pedig a későbbi impresszionisták felől értelmezve akár izgalmasabb eredményt is kaphatnánk (valami ilyesmit csinált egykor Martha Argerich és mások is). Az utolsóként felcsendülő Chopin-opus, az f-moll fantázia jóval bátrabb, fesztelenebb, kevésbé „jótanulós”. Hát akkor zárjunk ezzel: már nem jó tanulónak kell lenni, hanem lánglelkű, kicsivel zabolátlanabb művésznek. A romantikus zongorairodalomban mindenképpen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.