A 21 éves zongoraművész, aki immár második lemezét készítette el a Hungarotonnál, kevés visszhangpedállal, protestáns tárgyilagossággal interpretálja a művet, de lelkesedni nehéz érte. De ez nem is a hangszerjátékos hibája: Glenn Gouldnak sem sikerült.
A lemezen 19. századi darabok következnek. Schubert Wanderer-fantáziája hasonlóan visszafogott, mint néhány éve Cso Szongdzsin interpretációja (Deutsche Grammophon, 2019). Természetesen semmi gond nincs azzal, ha megkülönböztetjük magunkat a régi nagyok szertelenségétől – elég csak meghallgatni, micsoda beleéléssel billentyűzik Richter –, Boros előadása időnként monotóniába fullad. Erénye, hogy Schubert páratlan rejtélyessége át-átszüremlik a játékán. Maradunk C-dúrban, de a háromtételes Schumann Fantasie sem forralja fel a hallgató vérét, pedig a későbbi impresszionisták felől értelmezve akár izgalmasabb eredményt is kaphatnánk (valami ilyesmit csinált egykor Martha Argerich és mások is). Az utolsóként felcsendülő Chopin-opus, az f-moll fantázia jóval bátrabb, fesztelenebb, kevésbé „jótanulós”. Hát akkor zárjunk ezzel: már nem jó tanulónak kell lenni, hanem lánglelkű, kicsivel zabolátlanabb művésznek. A romantikus zongorairodalomban mindenképpen.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
