Visszhang: tévésorozat

Bűnügyi nyilvántartás

Visszhang

Mindent egyetlen lapra tesz fel az Apple, amikor új, kiváló brit hagyományokat követő krimisorozatát két markáns színész összhangjára bízza.

A terv majdnem be is válik – hiszen Peter Capaldi és Cush Jumbo remekelnek –, ám a széria megannyi súlyos kérdése ennél kidolgozottabb koncepciót kívánna. Az intézményes rasszizmus, a rendőrségi korrupció, az etikus igazságügyi eljárás mikéntje komplex, rendszerszintű kérdések, amelyek kibontása (ha komolyak a szándékaink) igényli az árnyalt mellékszálakat és -szereplőket.

A fiatal, ambiciózus June Lenker (Jumbo) véletlenül botlik egy lezártnak hitt gyilkossági ügybe: egy névtelen telefonáló erőszakos barátjára panaszkodik, aki egy volt barátnője megölésével henceg. Ha ez igaz, akkor egy ártatlanul elítélt fekete férfi ül börtönben a tettes helyett. Lenker önszorgalomból – és főnöke tanácsa ellenére – újranyitja az ügyet, és megkeresi a régi vezető nyomozót, a köztiszteletnek örvendő Daniel Hegartyt (Capaldi). A férfi már első ránézésre is számos sötét titkot őriz, ami csak még jobban tüzeli Lenkert, hogy fényt derítsen az igazságra. Kettejük vetélkedése, kelletlen együttműködése és gyökeresen eltérő habitusa adja a sorozat lüktetését, dinamikusan váltakozva a rivális/mester–tanítvány/vadász–préda tónusai között. A nagy színészegyéniségek tündöklése közepette azonban elszürkülnek az egyébként izgalmas mellékalakok, Lenker etikai határátlépései vagy a mély strukturális kérdések. Néha egy-egy sokatmondó szemvillanás vagy félmondat kevés, megéri kibontani a cselekményt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.