Visszhang: film

Cukormáz nélkül

  • SzSz
  • 2024. június 19.

Visszhang

A néplélek valójában az apró, hétköznapi semmiségekben rejlik...

Miközben mi még mindig futószalagon gyártjuk a nemzetiesch történelmi mozikat, a tengerentúlon már rég rájöttek, hogy a néplélek valójában az apró, hétköznapi semmiségekben rejlik; amit hordunk, amivel játszunk – és persze amit eszünk. A Nike, a Tetris, a Barbie és a csípős Cheetos csipsz után itt van tehát egy itthon jobbára ismeretlen, ám az Egyesült Államokban ezekhez hasonló nemzetkarakterisztikával bíró étel mozgóképes története is.

A Pop-Tarts két szelet elősütött tészta, közötte valamilyen édes krémmel, amelyet leggyakrabban a kenyérpirítóban megmelegítve fogyasztanak. A Cukormáz nélkül mindezt az amerikai reggeliért folyó élelmiszeripari háborúként tálalja két cég, a Kellogg és a Post között. Mindketten elsősorban müzlikben erősek, ám gőzerővel folyik a fejlesztés, mi legyen a következő nagy durranás, amely napindítónak a narancslé mellé kerül. Az elmúlt évek product-filmjeivel ellentétben azonban mindezt csak annyira kell komolyan venni, mint a reggelire szánt pelyhek vitamintartalmát: a film csak lazán kapcsolódik a valósághoz, és inkább paródiaként értelmezhető – annak viszont néhány jó ötlettől eltekintve (ilyen az, amikor az egyik cég az űrprogramhoz hasonló ízpilótákat vet be a termékfejlesztésben) cukor- és vérszegény. Mindezért rá­adásul minden idők egyik legismertebb amerikai komikusa, Jerry Seinfeld felelt. Első mozifilmes rendezői próbálkozása azonban csak szeretne olyan vicces és eredeti lenni, mint a Kellogg-alapítóról szóló Promenád a gyönyörbe.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.