Visszhang: koncert

Descendents, Circle Jerks, Negative Approach

Visszhang

A pop-punk alapító atyáinak számító Descendents tagjai utoljára az 1997-es Sziget alkalmából jártak Magyarországon.

Illusztris társaságban tértek vissza, az estét a Negative Approach nyitotta, utánuk Keith Morris (ex-Black Flag) zenekara, a Circle Jerks következett. Morrisékat tavaly hasonló körülmények között láthattuk: akkor is a Dürer Kert nagytermében játszottak, és ugyanúgy szinte teljes egészében lenyomták Group Sex cí­mű hardcore-alapvetésüket. Most egy kicsit kevésbé jött ki nekik a lépés, ebben az is közrejátszott, hogy a koncert közepén néhány rendetlenkedőt ki kellett vezettetni a teremből.

A 70-es évek végén indult De­scen­dents tagjai hatvan felett járnak, ami azért pikáns, mert az életmű nagy része bagatell tinédzserkori problémákról szól – nem véletlen, hogy a Blink-182, vagy épp a Green Day is ősforrásként hivatkozik rájuk. Örömteli, hogy a Descendents nem lett önmaga paródiája, és erőszakkal megkomolyodni sem akarnak. Még mindig jó nézni, ahogyan a tagok összevigyorognak bármelyik ezredjére játszott dal középrészénél, és ugyan a kutató biokémikusként is szép karriert befutott Milo Aukerman mára jóval visszafogottabb frontember, de nem is kell ahhoz a közönségbe ugrálnia, hogy élmény legyen a jelenléte (a szegecses hevederen lógó kulacsával együtt). A telt házas koncert 33 dala korrekt keresztmetszete volt a Descendents pályájának, és úgy tűnt, hogy ők is jól szórakoztak közben, és így talán a következő találkozóra nem kell évtizedeket várni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.