A Jacqueline du Pré által felemelt csellóverseny mellett ismerhetjük a h-moll hegedűversenyét is, amelyet nem másnak, mint Fritz Kreislernek komponált 1910-ben. A késő romantika komponistájának zenéje ezután kiment a divatból, s csak évtizedek múltán nyerte vissza elismertségét: de a versenyművet nehézsége, emberfeletti technikai követelményei miatt számon tartották a hegedűsök. A norvég hegedűművész, Vilde Frang új albumát máris bátran sorolhatjuk a legjobb interpretációk közé. (Yehudi Menuhin archív lemeze, amelyet Elgar vezényletével készített 1931-ben, etalonnak számít, és emlékezetes Nigel Kennedy 1984-es felvétele is. De már annak is negyven éve!)
Vilde Frang játéka egyszerre elvarázsolt és erős, határozott, izmos tónusú, a hallgatónak ellenkezni sincsen ideje, az előadás máris magával rántja. A lassú tétel elbűvölő szépségű és nemesi tartású, szemérmes, visszafogott. A zárótétel kettős fogásai és gyors futamai révén valódi mutatvány, de nem cirkuszi. A Deutsches Symphonie-Orchester tisztán és egységben muzsikál Robin Ticciati pálcájának intéseire. Végül két miniatűrt hallunk: a Carissimát Elgartól, és a The Gardens at Eastwell című dalt William Lloyd Webbertől (az ismert musicalszerző apjától). Kreisler annak idején merészen Beethoven és Brahms mellé sorolta Elgart, s olykor-olykor úgy érezzük, talán igaza volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
