Visszhang: film

Szeretlek, Gloria

Visszhang

Fejben szeretjük elválasztani a gondoskodást és a munkát; azt, amit önzetlenül adunk, illetve amit fizetségért csinálunk.

Ez a választóvonal tesz vakká minket a (többnyire még mindig nők által végzett) házimunka/gyereknevelés munka jellegére és a szexmunka, az ápolási vagy házvezetői szolgáltatások szürkezónáira, ahol a kötelesség és az érzelmek nyugtalanítóan összemosódnak. Marie Amachoukeli francia-grúz rendező ebben élte élete első éveit: születésétől hétéves koráig egy portugál dada nevelte, aki egy napon visszatért szülőhazájába, magára hagyva a kislányt, aki anyjaként tekintett rá.

A francia Cléo (Louise Mauroy-Panzani) csecsemőkorában veszíti el édesanyját. Apja dadát (Ilça Moreno Zego) fogad mellé, akihez mindennél jobban ragaszkodik. Gloriának egy nap vissza kell térnie a Zöld-foki-szigetekre. Hogy enyhítse az elválás fájdalmát, a nyári vakáció idejére meghívja a kislányt otthonába, de Cléo érkezése a saját családját is felkavarja. Amachoukeli a tapintható intimitásra, a szinte elviselhetetlen intenzitással megélt gyermeki érzetekre és érzelmi útvesztőkre irányítja figyelmét. A kamerát szándékoltan gyermeki magasságba helyezi, s meleg közelikben mutatja meg a nevelt gyermek és a dada egységét, amelyben szinte elvesznek az énhatárok, múltjukat pedig pasztellszínű, elmosódott animációkban fejti vissza, amelyek imitálják a homályos gyermeki emlékezést. Mintha a néző maga is mindent először tapasztalna; a perzselő féltékenység, a sós könnyek és a trópusi nap melege éppolyan valódinak, közvetlennek tetszenek, mint színészei jelenléte.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.