Az a legkevesebb, hogy a gép mos, főz, takarít s nincs olyan adat, amelyet winchestere ne tudna rendelkezésre bocsátani másodperceken belül. Hátránya csak egy van, ugyanaz, ami a legfőbb előnye: hogy ember formájú. Mivel hölgy teszteli, egy „férfi” ő, tökéletesen megépített, paramétereit tekintve, kívül-belül kifogástalan (jóképű és minden igényt kielégítő arányokkal és méretekkel felszerelt, udvarias, engedelmes, ám gazdája helytelen döntéseit finoman, mégis férfiasan korrigáló) egyed. Alkalmazkodik, folyton tanulja a hiteles emberi viselkedést, korrigálja reakcióit, s mintha érzései is volnának. Mintha.
A tesztelés pedig ez esetben konkrét együttélést jelent, amelynek során a nő nem csak az ilyesféle robotok magánéleti felhasználásának társadalom-lélektani aspektusait elemzi, merőben tudományos konklúzióra jutva (hogy ti. a valóságos emberek egymástól való elidegenedését csak megerősítené a vágykielégítő automaták általános igénybevétele), de a kapcsolódás során nem ússza meg a saját életére vonatkozó, olykor igen kellemetlen szembesüléseket. És ha beleszeret a droidba, s tudja, hogy egy illúzióba szeret bele, akkor vajon tényleg a digitális partneré a szíve, vagy önmaga ki nem élt vágyait, át nem élt érzéseit, meg nem élt életét vetíti ki, tárgyiasítja s öleli magához? Ő, a szigorú és tárgyilagos tudós. Melyik az illúzió valójában?
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
