Eötvös Pétert bátran nevezhetjük az utóbbi évtizedek legjobb, legtalálékonyabb komponistájának, akinek Debussy és Schönberg, Messiaen és Ligeti egyformán inspiráló előképül szolgált. Ahogy Eötvös sok darabját, ezeket is egy-egy programszerű ötlet vezérli, amelyek alighanem fontosabbak a szerző saját módszeréhez, mint a hallgató számára. A gesztusszerű motívumokból felépülő Fermata a pandémia idején született, afféle zenei napló az Ensemble Contrechamps előadásában. Bartók fiatalkori hegedűversenyére emlékeztető Respond egy korábbi brácsaverseny újragondolása, amely a Három nővér című opera búcsújelenetén alapul, de önmagában is élvezhető zenei portré. A Concerto Budapest előadásának érzelemgazdag brácsaszólistája Szűcs Máté.
Legkevésbé a zongoraverseny választható el inspirációjától és a megrendelés körülményeitől: a Cziffra Psodiát a Cziffra György-emlékévben mutatták be Balázs János szólójával, ezen a felvételen maga a szerző vezényli a svájci Suisse Romande zenekart. A versenyműben, amelyben Lukács Miklós cimbalomjátéka is fontos szerephez jut, Liszt hatását halljuk, de a romantikus jegyek nem keltenek hamis nosztalgiát: mintha a zongora csúcskorszakából ismerős virtuóz gesztusok, trillák és crescendók új életre kelnének Balázs János keze alatt. A Cziffra Psodia színes harsánysága folytán Ligeti György zongoraversenyével is rokonságot mutat, hacsak brutalista vonásaival el nem válik attól.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
