Izgalmas film lenne az is, amelyikben a Disney könyvelői vallanak a kérdéses időszak Marvel-filmes bevételeiről, de ez még nem az: egyelőre Natasa Romanov, a Fekete Özvegy családi viszonyairól, életrajzának eddig csak szűk körben, főleg egy orosz szuperkém-program hátsó helyiségeiben elsuttogott részleteivel ismerkedhetünk. Szomorú, de igaz: Natasának terhelt gyermekkor jutott. Ahogy Stephen Leacock írta a hasonlóan sanyarú sorsú Gertrúd nevelőnőről: nem ismerte se atyját, se anyját, mindketten évekkel a születése előtt haltak meg. Ilyen mélységekből egyenes út vezet az orosz gyerekkatona-programba, amelynek feje nagyon hasonlít Ray Winstone-éhoz. A film legnagyobb harcait nem lőfegyverekkel, hanem szöggel kivert orosz akcentusokkal vívják: Winstone szájából például úgy ömlenek az oroszosan angol szavak, hogy arra a nyolcvanas évek hollywoodi főgonoszainak szellemei is összekacsintanak. A színészek egyik felének (Winstone, Scarlett Johansson) az lett mondva, vegye komolyan magát, hiszen ez egy Marvel-mozi, a másik felének (Rachel Weisz, David Harbour) meg az, hogy mehet a hülyéskedés, hiszen ez egy Marvel-mozi. A két tábor között Florence Pugh ingadozik egy sokzsebes mellényben. De ezek csak amolyan felnőttes szempontok. Johansson olyan hiteles Fekete Özvegyként, amilyen csak egy Fekete Özvegy lehet, a legnagyobb szuperhős azonban az a budapesti lépcsőház, amely eddig minden nálunk forgató amerikai filmest rabul ejtett.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
