Az önmagában is alirányzatokra bomló elméleti-filozófiai irányzat megszülte a maga izgalmas belső diskurzusait (lásd: Mészáros György tanulmányát), és rendelkezésére állnak már a hazai gyakorlati tapasztalatok is. Ennek jegyében olvashatunk a Robin Pajtás Kollektíva állami intézményrendszertől függetlenül működő, „tekintélyellenes és közösségi” szabadiskolája, a politikai oktatással foglalkozó Közélet Iskolája vagy éppen a kispesti, szakképzésben tanulókkal dolgozó Deviszont Közösségi Tér működésének tapasztalatairól. Emellett a kritikai pedagógia „alapító atyáitól” is: a lap újraközli Antonio Gramsci Válaszút a pedagógiában című cikkét és a brazil Paulo Freire programadó, követői gondolkodását máig orientáló írását, Az elnyomottak pedagógiáját. Freire elgondolásai szerint a társadalomban lévő elnyomási struktúrák leképeződnek a pedagógia színterén is, pontosan ezért kellene megváltoztatni a hagyományos tanár-diák viszonyt. Az írás szemléletes banki hasonlata szerint a tudást monopolizáló tanár egy adott narratíván keresztül betölti a „tudást” a gyerek fejébe, amit azután a kapitalizmus logikáján alapuló társadalom bármikor letölthet. A fontos anyagok között találjuk még K. Horváth Zsolt történész remek tanulmányát is Mérei Ferenc, a NÉKOSZ egykori pedagógiai vezetője előremutató kísérleteiről.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
