A Fura világ a ponyvaregények mellett az olyan klasszikus filmek előtt is fejet hajt, mint a Fantasztikus utazás vagy Az utazás a Föld középpontja felé.
Mi mást is csinálnának tehát hőseink a játékidő nagy részében: utaznak. Először csak a kitalált Avalónia hegyei között, ahol találnak egy csodálatos, energiát sugárzó növényt. A csapat nagy része meg is elégedne ezzel a világot megváltó felfedezéssel, de az apa – igazi, képregényekbe illő kalandor hatalmas bicepsszel és még nagyobb szájjal – többre vágyik. Továbbmegy, és örökre nyoma vész. A hazatérő fia azonban a növényre alapozva valóságos oázist épít falujából. Évekkel később kiderül, hogy lakóhelye és az azt éltető organizmus is veszélyben van, ezért expedíció indul az Avalónia alatti világba. Erről tényleg csak annyit lehet elmondani, amennyit a cím állít – fura. A buborékszerű lények, mozgó sziklák és csillogó-villogó növények között egy régi ismerős is feltűnik, és hát van-e jobb alkalom átértékelni az apa-fiú kapcsolatot annál, mint amikor egy hatalmas medúza elől menekül az ember?
A Fura világ legnagyobb újítása, hogy először tűnik fel Miki egéréknél egy nyíltan meleg figura valamelyik nagyobb szerepben. Ennél is bátrabb lett volna azonban, ha a ponyvákat idéző, kézzel rajzolt retró látványvilágot nemcsak a nyúlfarknyi bevezető erejéig idézik fel, hanem a teljes játékidőre – úgy legalább a külcsín némileg emlékezetes maradt volna.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
