Az 1987-ben alapított társulatban megfordultak már a néptánc és a klasszikus balett legizgalmasabb előadói és zenészei is. Tókos a néptánc felől érkezett a kortársba, és még ma is a Honvédból lett Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezető szólistája.
Hermész ellentmondásos karakterét mintha neki találták volna ki. A gomolygó füstből animális lényként bontakozik ki, aztán egy fényvillanás alatt zakót ölt, majd égből pottyant prófétává alakul át. És ez csak a nyitójelenet első három perce. Aztán még majdnem egy órán át nézzük a hazai kortárs tánc szuperkaméleonjának alakváltásait, gesztusait, a néptáncból, harcművészetből vagy éppen bohóctréfákból absztrahált extrém mozdulatainak sorát. Az izomzatával és a többféle mozgástechnikával magabiztosan bánó előadó az arckifejezéseivel is bátran játszik. A szerepei ellenmondásba kerülnek egymással, mely ellentételezés a koreográfia alapja. Tókos Hermésze gúnyos és csábító, menekülő és üldöző, győztes és vesztes, szemérmes és gátlástalan, drámai és vicces, költői és közönséges, naiv és kegyetlen, szép és rút, nagyszerű és kisstílű egyszerre. Tökéletesen emberi. A stílusbéli és műfaji váltásoknak szépen ágyaz meg Kovács Jeromos zenei szerkesztése, plusz a fények izgalmas váltakozása is. Lenyűgözve nézzük, ahogy Tókos önmagát táncolja. Hermész csak ürügy mindehhez.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
