Visszhang: koncert

Jazztavasz

Visszhang

A melbourne-i Sarah McKenzie mielőtt Amerikába került volna, otthon kiadott lemezeivel már díjnyertes fiatal sztár volt.

Zongoristaként indult, erre jött az énekesi pálya, hosszabb amerikai tartózkodása után Párizs és Rio de Janiero voltak lakhelyei. A most 35 éves McKenzie saját dalai érezhetően az amerikai standardek felé tartanak, de a zenész brazil és európai hatásokat is magába szívott, miközben az ausztrál alapállásra jellemző nyugodt, „hátradőlt” előadásmód rá is jellemző.

A jól nevelt növendék benyomását keltő, elegáns, karcsú, szőke zongorista számai kifejezőek, gyakran szellemesek és a bossa nova is jól áll neki. Ezek mellé nem társult elementáris sodrás vagy izgatóan visszafogott ritmika, de az ésszel és érzéssel kivitelezett hangszereléseiben párját ritkítja. A hűvös holland dobos, Sebastiaan de Krom mellett a lassan veteránnak számító Pierre Bousaguet bőgős kísérte, és az ugyancsak francia Hugo Lippi gitározott: a 2019-ben díjnyertes gitáros szeret zongoristákkal társulni, McKenzie-vel különösen szoros volt az együttműködés. A prímet azonban a régi partner, a kitüntetett vendégszólista, Bolla Gábor vitte. A Koppenhágában élő Bolla friss kvartettlemeze a Billboard-listán a 11. volt a múlt hónapban. Saját zenekaraiban pörgősebb, intenzívebb, gyorsabb improvizációi vannak, itt egy hajszálnyit visszafogta magát, a valóban választékos hangszereléseket így is élvezte, minden adottságukat kihasználta. A kvintett úgy működött, mint egy versenyhajó.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.