Egy kiskamasz fiú, aki felfedezi, hogy képes kicselezni a halált, meggyógyítani a betegeket, és egyéb csodákat tenni. Csakhogy Jodie (Bobby Luhnow) nem szuperhős, hanem a visszatérő Jézus. Everardo és Leopoldo Gout Millar-adaptációja épp jó időben érkezett, hogy szimpatikus és a természetfeletti egyre nyilvánvalóbb jelenlététől kissé megszeppent gyerekszereplőivel élelmesen fellovagoljon a Stranger Things keltette hullámokra.
Jodie történetét a mexikói producerek az Egyesült Államokból Mexikóba helyezték, ami jótékonyan hat a csodával és melegséggel áthatott keresztény kerettörténetre.
A sorozat (amely szeretne egy kicsit Állj mellém! is lenni) ráérősen merül el a Jodie körüli baráti társaság mindennapjaiban és szoros szövetségük bemutatásában. Millar és a tévések látható élvezettel képzelik el az új Jézus emberi dilemmáit és gyengeségeit (illetve azt, hogy ő maga és környezete hogyan használná ki képességeit), kissé talán túl is nyújtják a felvezetést. Elképzelhető, hogy az alkotógárda már az újabb évadok sorára készül, ezért halogatják az igazán drámai fordulatokat. A napszítta tájak és színes karneváli forgatagok komótos felfedezése ugyan kellemes, de nem tudja folyamatosan ébren tartani a nézői figyelmet; a széria grandiózusabb történetet ígér, mint amilyet végül nyújt. A szimpatikus és árnyalt gyerekszereplők jól megtámasztják a sztorit, de a Jodie, a kiválasztott így is felejthető.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
