A három ciklusra osztott 21 verset olvasva mégis hiányérzetünk támad, aminek egyáltalán nem könnyű megtalálni az okát. Szókimondó, hiteles versbeszélőn keresztül fejthetjük fel ugyanis, mi lapul a megvakult angyalok tekintete mögött: Kasszandra vacog, mert a jóslatait nem veszik figyelembe; Virginia Woolf kiront a Könyvklubból, és inkább az Ouse folyóba ugrik, mintsem „a citrus illatú műkedvelőket” hallgassa, akiket minden valószínűség szerint már régóta undorral szemlél. Később az oldalbordalét tétjei is papírra vettetnek, és eszerint a megvakult angyalok azok, akik csukott szemmel élnek, szép trófeaként. Mert úgy egyszerűbb. A nők tárgyiasításának témakörét feszegeti tovább a költő azzal, hogy elfogadja e tárgyi létet, de azt, ahogyan a tárgyakkal bánnak, nem tolerálja. Jól indul tehát a kötet, az első ciklus mégsem tart ki konceptuálisan, és később sem tűnik elég karakteresnek a versek csoportosítása. E lírára összességében az élőbeszéd stílusa jellemző, helyenként nagyon jó megoldásokkal („Eddig írtam tegnapig a szöveget. Az utolsó részét / kitöröltem. Ma múlt időre írom át”, míg másutt Kali pongyolán, szóismétlésekkel duzzasztja fel a szöveget. Különösen szép a kötetet záró hosszú vers, amelyben a szerző egy romániai magyar huszonéves családi, identitásbeli problémáit ábrázolja, amiből úgy látszik, mintha mégsem vakult volna meg minden angyal.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
