Legutóbb hat éve Sopronban láthattuk őket a néhai VOLT Fesztiválon. A tavaly vadonatúj, ráadásul figyelemre méltó lemezt készítő, immár hatvan felett járó, hellyel-közzel jó karban lévő zenészeknek másfél órájuk volt bizonyítani, és a közönség jó része extázisban élte át az este jó részét, a végén pedig a kívánt katarzis is létrejött. A koncert szettlistája – hiába az új lemez – főleg a nyolcvanas évekbeli sikerszámokra épült. Jellemző, hogy a repertoár több mint harmadát tették ki az 1987-es, már erősen a korai Led Zeppelin és a korai AC/DC hatást mutató Electricről való számok (Lil’ Devil, Love Removal Machine, Wild Flower), de a koncert egyik legerősebb momentuma az 1984-es első albumról való Spiritwalker volt, markánsan pszichedelikus körítésben elővezetve. A színpadon szinte Ülő Bikaként feszítő, keveset mozgó, ritkán kommunikáló Ian Astbury ugyan nem bírta végig erővel és hangszálakkal, a magas hangokkal is nehezebben birkózott meg, néha kicsit el is fogyott a levegő a tüdőből, de ennek ellenére is bőven megmaradt hangjának varázsa. Billy Duffy viszont végig lenyűgöző gitáros volt: az emblematikus riffek, a látszólag könnyű kézzel elővezetett technikás szólók nem hagytak bennünk hiányérzetet. Miután pedig ikonikus Gretsch White Falcon típusú gitárja is előkerült és megszólalt, onnantól szem nem maradt szárazon.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
