Legutóbb hat éve Sopronban láthattuk őket a néhai VOLT Fesztiválon. A tavaly vadonatúj, ráadásul figyelemre méltó lemezt készítő, immár hatvan felett járó, hellyel-közzel jó karban lévő zenészeknek másfél órájuk volt bizonyítani, és a közönség jó része extázisban élte át az este jó részét, a végén pedig a kívánt katarzis is létrejött. A koncert szettlistája – hiába az új lemez – főleg a nyolcvanas évekbeli sikerszámokra épült. Jellemző, hogy a repertoár több mint harmadát tették ki az 1987-es, már erősen a korai Led Zeppelin és a korai AC/DC hatást mutató Electricről való számok (Lil’ Devil, Love Removal Machine, Wild Flower), de a koncert egyik legerősebb momentuma az 1984-es első albumról való Spiritwalker volt, markánsan pszichedelikus körítésben elővezetve. A színpadon szinte Ülő Bikaként feszítő, keveset mozgó, ritkán kommunikáló Ian Astbury ugyan nem bírta végig erővel és hangszálakkal, a magas hangokkal is nehezebben birkózott meg, néha kicsit el is fogyott a levegő a tüdőből, de ennek ellenére is bőven megmaradt hangjának varázsa. Billy Duffy viszont végig lenyűgöző gitáros volt: az emblematikus riffek, a látszólag könnyű kézzel elővezetett technikás szólók nem hagytak bennünk hiányérzetet. Miután pedig ikonikus Gretsch White Falcon típusú gitárja is előkerült és megszólalt, onnantól szem nem maradt szárazon.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
