Saját magától választott mottó, vagy egy nyitó egysoros? E posztumusz kötet versei többszörösen igazolják a felütést. Kántor témái, mint ahogy az életművében mindig, most is folyton visszautalnak, új versei adott esetben felülírják a régieket. Ismerős motívumok: természetesen megint itt van a nagymama, a pörgés és a forgás, vagy az, hogy a leghétköznapibb dolgokból bomlik ki valami nagyon meglepő, amire rá kell csodálkoznunk, hogy mégis mennyire univerzális. „Hogy mi az az ÁPISZ? A világ legjobb helye / annak, aki szereti a tollakat, papírokat, színes ceruzákat” – és ez a kérdés is éppolyan fontos, mint élni tanulni.
Harminc vers, az utóbbi évek termése. Ez a kötetszervező elv is, a puszta időrend, így jutunk 2021-ig, a Valaki feljegyzéseiből című, létösszegző záró ciklusig. Benne csupa élet és csupa emlékezés, a Pozsonyi úti villamosra éppúgy, mint Tandorira („Hát igen, a halandók legalább meghalhatnak, / Befejezhetik, aminek vége van – bólogatnak a medvék.”). És a lezáró nagy kérdéssel a hazatalálásról. Hogy „Mikor? Mikor lesz az?”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
