Amint óvatosan kimerészkedik a fák közül, és az élmény mély nyomot hagy benne. Pedig látott ő már sok mindent. Alig múlt el tízéves, amikor apjával vadászni kezdett, kalandjait pedig tárgyilagos naplóiban rögzítette mintegy hatvan éven át. Az általa csak Hosszú Lábnak elnevezett farkasról azonban sokáig még a feleségének sem képes beszámolni, a történtek leírásához ugyanis az emberi nyelv kevés: „Szavakkal nem lehet megközelíteni az élőlényeket.”
Ulf a találkozás után saját múltjával és tetteivel is kénytelen szembenézni: a pusztítással és természetkárosítással, amit vadászként és erdészként fiatalabb korában elkövetett. Ennek feldolgozásában saját feljegyzésein túl gazdag könyvtára is segítségére van. Külön izgalmas, ahogy Ulf itt-ott megemlített könyvélményein keresztül (A dzsungel könyve; Egy vadász feljegyzései; A vadon szava stb.) tulajdonképpen egy kis olvasmánylista is összeáll a vadászatról, illetve az ember és a természet viszonyáról.
Szűkszavú elbeszélőjén keresztül a szerző az emberi beszéden túli szférákat kutatja. Éppen ezért annyira meglepő, hogy a könyv utolsó harmadában váratlanul egy bűnügyi regénybe csöppenünk. Felpörög ugyan a cselekmény, de a könyv lezárása valahogy mégsem illik a korábbi lassú cselekményszövéshez, a természettel és önmagával is békét kereső idős férfi történetéhez.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
